Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Húsvéti hagyományok a Fonóban

Újbuda   |   2018, március 26 - 15:29
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tojásdíszítés, kézműves foglalkozások, néptánc és népdal előadások, valamint élő nyuszik várták az újbudaiakat a Fonó Budai Zeneház húsvéti ünnepségén.

Hagyományos népi öltözetben léptek színpadra a Vadrózsák Néptáncegyüttes tagjai a Fonó Budai Zeneházban a virágvasárnapi húsvéti sokadalom rendezvényen. Voltak kézműves foglalkozások, népi játszóház, ahol tojást és mézeskalácsot díszíthettek kicsik és nagyok, de a gyerekek kedvence mégis a nyuszisimogató volt. Farkas Krisztina önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a húsvéti programkavalkád egyik célja, hogy a családok az otthon falain túl is kikapcsolódhassanak, ápolva ezzel baráti- és jószomszédi viszonyaikat. Albertfalviak és kelenföldiek együtt készültek az ünnepre, Ludányi Attila önkormányzati képviselő szerint a helyszín és a program is azt a célt szolgálta, hogy a városi emberek közelebbről megismerkedjenek a népi hagyományokkal, ősi magyar értékekkel.

A rendezvény védnöke Hoffmann Tamás polgármester volt, aki szerint már elkezdődött a húsvéti felkészülés: a kerületi hagyományoknak megfelelően az iskolások már javában készítik húsvéti ajándékaikat az időseknek, és a rendezvények is a húsvét-, illetve tavaszvárás jegyében telnek. A március 24-ei Bikás parki tavaszköszöntő fesztiválon több százan vettek részt (az erről szóló cikk itt olvasható, szerk.).

A Fonóban tartott húsvéti rendezvényre Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Novák Katalin államtitkár is ellátogatott, majd a gyerekekkel együtt díszített tojásokat. Az Újbudán élő államtitkár elmondta: anyának, feleségnek és családtagnak egyaránt jó itt lenni, egy kellemes, kényelmes, családias, baráti közegben pedig bármit, akár tojást díszíteni is jó közösen. Németh Zsolt szerint a dél-budai régió nem véletlenül kapta meg a családbarát jelzőt, mind a XI-ik, mind a XXII-ik kerületben jó élni, életkortól függetlenül.

T. K.