Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hétvégén rendezik meg a kulturális örökség napjait

Újbuda   |   2018, szeptember 13 - 14:18
Nyomtatóbarát változatSend by email

Épületséták, tárlatok, előadások és koncertek is várják a kulturális örökség napjai látogatóit a hétvégén. Újbudán is több helyszínen lesznek programok.

A rendezvényhez idén minden megye, 94 település és Révkomárom is csatlakozott, 248 helyszín lesz látogatható, ezen belül 77 olyan épület is megtekinthető, amelyek máskor nem nyitottak a nagyközönség előtt. Az érdeklődőket 193 program és 171 séta is várja, amelyek közül 45 az Ars Sacra Fesztivál keretében valósul meg, a programokat több mint 200 önkéntes közösség szervezi. A rendezvény sajtótájékoztatóján Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára kiemelte: a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat ma már mozgalomnak nevezhető, amely képes a magyar kultúrát képviselni Európában és meg tudja mutatni, hogy miért érdemes azt megvédeni és küzdeni érte.
Újbudán egyebek mellett a BME Központi Könyvtára (BME OMIKK), a Lechner Tudásközpont, a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum kínál programokat, de sétákat szerveznek a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Területen, valamint a Bartók Béla úton is.

A programok itt érhetők el: www.oroksegnapok.hu