Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 18. kedd, Arnold, Levente

Hétvégén Kelenföldig járnak a vonatok

Újbuda   |   2015, november 4 - 15:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

Karbantartási munkák miatt november 7-én és 8-án szünetel a vonatközlekedés

Kelenföld állomás és a Déli pályaudvar között. A két vasútállomás között nem közlekednek pótlóbuszok.

Hétvégén folytatódnak az október 17-18. között megkezdett munkálatok a Kelenföldi pályaudvar és a Déli pályaudvar közötti vasúti szakaszon. A MÁV tájékoztatása szerint emiatt az S10-es komáromi és győri; az S40-es pusztaszabolcsi és dombóvári; az S42-es dunaújvárosi személyvonatok; valamint a Z30-as székesfehérvári zónázó vonatok csak Kelenföldig járnak és onnan is indulnak. Az eredetileg Budapest-Déli pályaudvarról induló és oda érkező távolsági vonatok szintén csak Kelenföldig szállítják az utasokat.

Az AGRAM InterCity Gyékényes felé a Keleti pályaudvarról indul (IC 200), de Gyékényes felől Kelenföldre érkezik (IC 201). A GÖCSEJ InterCity Zalaegerszegre Kelenföldről indul (IC 958), de Zalaegerszeg felől a Keleti pályaudvarra érkezik (IC 959). Vasárnap a Zalaegerszegről a fővárosba tartó HETÉS InterCitynek a Keleti pályaudvar a végállomása (IC 1951). A CITADELLA EuroCity Budapest-Keletiből indul és oda érkezik.

Az S36-os tárnoki és a G43-as szabadbattyáni elővárosi vonatok közlekedésében nincs változás, a fővárosban Kőbánya-Kispestig járnak.

Újbuda