Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Három éve vezették be a gyed extrát

Újbuda   |   2017, január 13 - 13:15Nyomtatóbarát változatSend by email

A gyed extra három évvel ezelőtti bevezetése mérföldkő volt a családtámogatásokban. 2014-ben 47 ezren, 2015-ben 59 ezren, tavaly pedig már 70 ezren igényelték ezt a támogatási lehetőséget - mondta a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin úgy fogalmazott, a gyed extra a választás szabadságát nyújtja a kisgyermeket vagy -gyermekeket nevelő családoknak, és emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a polgári kormány állította vissza a hároméves gyest, ami szintén fontos lépés volt a családtámogatásokban. Hangsúlyozta, a cél, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen, és ehhez nyújt segítséget a gyed extra is.
Novák Katalin ismertetése szerint a gyed extra támogatja azokat a szülőket, akik úgy döntenek, hogy otthon maradnak gyermekeikkel vagy kisgyermek mellett szeretnének munkát vállalni, illetve azokat a családokat is, amelyekben kis korkülönbséggel születnek a gyermekek, valamint lehetőség van két féléves felsőoktatási jogviszony után is igényelni ezt a támogatást. Elmondta, 2013-hoz képest 2016-ban 32 milliárd forinttal többet költött a kormány a gyes, gyed és csed (csecsemőgondozási díj) támogatásokra.
Egyúttal kiemelte, hogy a minimálbér 15 százalékos emelésével még több pénzhez jutnak a családok, hiszen így a gyed havi 23 ezer forinttal emelkedik, a bruttó "plafon" 178 500 forint lesz, ami 84 ezer családnak nyújt segítséget. A hallgatói gyed összege is növekedett jelentős mértékben - mondta - hozzátéve, az alapképzésben részvevők számára havi 11 ezer, mesterképzés és osztatlan képzés esetén pedig havi 22 ezer forint a növekedés.
Novák Katalin megemlítette azokat az intézkedéseket, amelyek a gyed extrához hasonlóan segítik a gyermeket nevelő családokat, ezek közé tartozik például a rugalmasabb bölcsődei rendszer, a családi adókedvezmény folyamatosan növekvő mértéke vagy az otthonteremtési támogatás bevezetése.

Gyed-ről és a családtámogatásról a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke egy tévéadásban beszélt. Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, a már az összes családtámogatási forma elérhető az apák számára is, vagyis az apa is otthon maradhat a gyed ideje alatt, sőt akár főállású szülővé is válhat. Egyre többen ki is használják ezt a lehetőséget, de még mindig nagyon erős az a beállítódás Magyarországon, hogy az anyának a gyerek mellett a helye - tette hozzá.

MTI