Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hamarosan nyithatnak a könyvtárak

Újbuda   |   2020, június 10 - 15:28
Nyomtatóbarát változatSend by email

Június 15-ével a könyvtárak is kinyithatnak – derítette ki az Index.hu. A tékák szűkített szolgáltatással elindulnának, egyelőre csak a könyvek visszavitelére és kikölcsönzésére nyitnának meg.

A legtöbb könyvtár hetek óta készül az újranyitásra, ehhez a Magyar Könyvtárosok Egyesülete szakmai ajánlást is készített az EMMI megbízásából. A dokumentumban négy fázisra bontják az újranyitást, és csak az utolsó körben javasolják a helyben használatot.

Kész forgatókönyve van az újranyitásra a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak, ahol az elmúlt hónapokban főként leltároztak, felújítottak, és rengeteg digitális szolgáltatást indítottak. Első körben a központi könyvtár és a 14 legnagyobb könyvtár nyitna ki, csökkentett időben először az alapszolgáltatásokat látnák el. Az olvasóknál lévő 231 457 kötet így pár héten belül visszakerülne, a könyveket aztán 72 órán keresztül karanténba zárnál. Újranyitás után az olvasók számára is kötelező lenne a maszk viselése, és várhatóan heti két délelőtt egy megadott idősávban csak a 65 év felettieké lenne.

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) is fokozatos, monitorozott újraindításban gondolkodik. Pár szolgáltatásuk már a napokban elindult, de továbbra se lehet személyesen látogatni az intézményt. A járvány alatt adatbázist fejlesztettek, kutattak, és több új digitális tartalomfejlesztésbe is belekezdtek.

Sem az OSZK, sem a FSzEK nem tervez nyári szünetet a tavaszi kényszerű zárvatartás miatt.

Március 16-án jelent meg a kormányrendelet, amely elrendelte a könyvtárak és kulturális intézmények azonnali bezárását. A legtöbb helyen digitális szolgáltatásokra álltak át, és több adatbázist, dokumentumot is szabadon elérhetővé tettek a járvány időszakára.