Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 21. vasárnap, Dániel, Daniella

Finisszázs a Karithy Szalonban

Újbuda   |   2017, október 16 - 13:17
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közel egy hónapon keresztül voltak láthatók Miksa Bálint különleges technikával készült képtárgyai a Karinthy Szalonban. Az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódó Befoglalhatatlan című kiállítás zárásaként Schneller János művészettörténész, galériavezető beszélgetett az alkotóval.

A finisszázson sok érdekes információ elhangzott Miksa Bálintról, különleges hatást keltő, térben is látványos lebegő képeinek keletkezéséről. Az alkotó elmondta, a „Befoglalhatatlan” alkotásainak készítésekor az is vezérelte, hogy érzékeltesse annak hatását, „mintha a széleken megfagyott volna a levegőbe felvitt festék”. Hozzátette: a négyszögletes festmények könnyen installálhatók a jellemzően derékszögű falakon. A művészeti oktatás több évszázados hagyománya is ezekben a szokványos formákban tanít komponálni, hiszen a klasszikus felfogás a festményre általában egyfajta ablakként tekint. Miksa Bálint rámutatott, hogy az ősember szabálytalan barlangfalakon, különösebb kompozíciós szándékok nélkül is tudott izgalmas és érvényes műveket létrehozni.

D. B. S.