Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Felavatták a Törőcsik Mari parkot

Újbuda   |   2022, április 25 - 08:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Nemzet Színészéről, Törőcsik Mariról nevezték el a Feneketlen-tó melletti parkot. A háromszoros Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, egyebek között a cannes-i filmfesztiválon is díjazott művésznő, Újbuda díszpolgára tavaly áprilisban, 85 éves korában hunyt el. A névadó ünnepségen a Főkert tulipánfát ültetett tiszteletére.

Újbuda vezetése ez év elején szavazást indított arról, hogy melyik közterület viselje Törőcsik Mari nevét. A közel kétezer beérkezett szavazat több mint felét a Feneketlen-tó körüli parkra adták le, az elnevezés a képviselő-testületi döntés, valamint a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása után vált hivatalossá. Az április 21-i névadón beszédet mondott Újbuda polgármestere, László Imre, Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes, valamint Udvaros Dorottya és Bodrogi Gyula színművészek.
– Törőcsik Mari kultúrát teremtett és közönséget egyesített, minden szerepe mögött ott van ő, az igaz, tiszta ember – kezdte beszédét a polgármester, majd emlékeztetett rá: a képviselő-testület 2021 decemberében indította el a névadásra vonatkozó kezdeményezést, amiről – beleértve a hely kiválasztását – az újbudaiakkal közösen döntöttek. – A színésznő olyan kultúra kiemelkedő alakja, ami sokféle, ami nem különböztet meg jobb oldalt és bal oldalt. Hiszem, hogy a park mindannyiunk közös tere, a konszenzus és a befogadás szimbolikus helye lesz. Ez lehet csak hozzá méltó – tette hozzá László Imre.
Kerpel-Fronius Gábor elmondta, büszke arra, hogy a neve alatt futhatott a park elnevezésének előterjesztése, amelyet a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag fogadott el. Szerinte az 1950-es évektől 2021-ig terjedő kivételes életműhöz minden 18 év feletti generációnak van kötődése, de Törőcsik Mari egyben az egyetemes kultúra része is, aki magyarként, Magyarországon alkotva lett világhírű. – Mindvégig megőrizte azt a képességét, hogy egyforma eleganciával és jelenléttel tudott fellépni a legkisebb színpadra ugyanúgy, mint ahogy Cannes-ban átvette a legjobb női alakításért járó díjat – emlékezett a színésznőre Kerpel-Fronius Gábor, aki arra is kitért, hogy hazánkban kevés közterület visel női nevet. – Tudatosítanunk kell a nők által játszott jelentős szerepet a magyar kultúrában, művészetben és a tudományban – mondta a főpolgármester-helyettes.

– Fontosnak tartjuk folytatni azt a II. kerület által indított kezdeményezést, miszerint egyre több közterület kapjon elismerésünk és megbecsülésünk jeleként női elnevezést. Bízunk benne, hogy a sort hamarosan folytathatjuk további közterületekkel – mondta az átadón lapunknak Hintsch György városüzemeltetésért felelős alpolgármester.
– Része volt az ifjúságomnak, a magyar színházi és filméletnek, aztán része lett a világ filmművészetének. Csodálatos filmeket csinált, nagy közönséget hódított meg – emlékezett volt feleségére Bodrogi Gyula. – Szerettelek Mari, szeretlek Mari, és amíg élek, szeretni foglak – zárta szavait.
Udvaros Dorottya azt a pillanatot idézte fel, amikor pályája elején néhány percre egy színpadon lehetett a legendás színésznővel, színművészeti főiskolásként ugyanis szerepet kapott Shakespeare Téli regéjében. A Major Tamás rendezte előadásban Törőcsik Mari játszotta édesanyját, a királynőt, akitől a lányát csecsemőként erőszakkal elragadták, őt magát megvádolják hűtlenséggel, börtönbe vetik, ahol 16 évig abban a tudatban él, hogy egyetlen lánya halott. A darab végén azonban megtörténik a nagy találkozás anya és lánya között. – Törőcsik Mari az alatt a pár másodperc alatt, amíg döbbenten felém sétált, átélte azt a tizenhat esztendőt, amíg azt hitte, nem él a lánya. A tizenhat év minden gondolata, érzése ott volt a tekintetében. A színjátszás ilyen esszenciáját azóta sem tapasztaltam soha – emlékezett vissza Udvaros Dorottya.

T. D.