Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Emlékidőző: Miske Emő kiállítása Albertfalván

Újbuda   |   2017, október 20 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Október 18-án nyitották meg Miske Emő “Emlékidéző” című kiállítását az Albertfalvi Közösségi Ház Kályha galériájában. A kerületben élő festőművésznek ez volt az első kiállítása Újbudán, és kapcsolódott a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozathoz..

Miske Emő ifjú kora óta fest, közel húsz éve lépett színre első kiállításaival az irodalommal, oktatással, drámapedagógiával is foglalkozó alkotóművész. Jellemzően nem csak önmagának alkot, hanem kortárs alkotók versesköteteit, irodalmi lapok oldalait is illusztrálja. A művésznő ahogy a munkájában polihisztor, a művészvilágban is ezt valósítja meg a műfajok összekötésével.

A kiállítást a Nyugat PLUSZ független szépirodalmi folyóirat főszerkesztője, Szabó Zoltán Attila nyitotta meg, Hesch László gitáron játszott.
A festészet iránt érdeklődők Miske Emőke képeit melett Szabó György alkotásait is megtekinthetik az   Albertfalvi Közösségi Házban. A szintén újbudai festőművész két éve, 64 évesen jelentkezett az Újbuda újság 60+ rovatának felhívására, és lett a Kelenvölgyi Festőiskola tanulója. A nyugdíjas gépészmérnök egész életében rajzolt, de tervek helyett most valódi műalkotásokat hoz létre.

D.  B.  S.