Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 11. péntek, Brigitta

ELTE–Újbuda Innovációs Nap

Újbuda   |   2019, szeptember 30 - 11:14Nyomtatóbarát változatSend by email

Az ELTE Innovációs Központja Újbuda Önkormányzatával együttműködve idén is innovációs napot hirdet. A konferencia és a startup kiállítás fő célja, hogy a fiatalok gyakorlatban is kamatoztassák az egyetemen megszerzett elméleti tudásukat.

Újbuda Önkormányzata évek óta kiemelt figyelmet fordít a kerületben működő felsőoktatási intézményekkel való együttműködésre. Hoffman Tamás polgármester szerint fontos, hogy az itt élő és a felsőoktatásban tanuló fiatalok minden lehetőséget megkapjanak, hogy tudásukat a gyakorlatban is kamatoztassák. Erre hivatott például az évek óta nagy sikerrel működő Újbudai Hallgatói Startup pályázat. Kerékgyártó Gábor, a témáért felelős önkormányzati képviselő szerint az elmúlt évek sikeres pályázatai mentén, valamint a mentorprogramnak köszönhetően számos piacképes vállalkozás nőtte ki magát Újbudán. A kerület szempontjából nagyon fontos, hogy a kreatív és vállalkozni tudó fiatalok hosszú távon is itt maradjanak.

ELTE–Újbuda Innovációs Nap
Október 3. 9.00–16.00
ELTE Lágymányosi Campus – Északi tömb,
Harmónia terem
(1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)
Az esemény nyitott és ingyenes
Regisztráció: www.elte.hu/elte-ujbuda-2019-resztvevo-reg

(Újbuda)