Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Életről szóló mesekönyvet kaptak a táborozók Kamaraerdőn

Újbuda   |   2017, július 28 - 14:42
Nyomtatóbarát változatSend by email

Sándor Kata társadalomismereti mesekönyvét kapták a Kamaraerdei napközis tábor lakói. Az adományozás az Erdők Uniója – Közösségi Tudat Fejlődését Segítő Alapítványhoz köthető; a könyv mellé színezőt és zsírkrétát is kaptak a gyerekek.

Az Erdők Uniója – Közösségi Tudat Fejlődését Segítő Alapítvány számos gyerektáborba eljuttatja Sándor Kata, Az Erdők Szövetsége című könyvét. Szabolcs Attila országgyűlési képviselő évek óta figyelemmel kíséri és segíti az alapítvány munkáját, így került sor a kamaraerdei táborban is a könyvcsomag átadására. Szerinte fontos felkészíteni a gyermekeket a társadalmi életre, amihez Sándor Kata könyve megfelelő támaszt nyújthat, ha a szülők nem ismerik pontosan például a nyugdíjrendszer, vagy az árverseny elveit. Az eseményen Csernus László önkormányzati képviselő is részt vett.

Az író és ajándékozási programot is vezető Sándor Kata elmondta, unokája nyolc évvel ezelőtti születésekor vetődött fel a mesekönyv gondolata. Közgazdászként úgy véli, a gyermeknevelésnek fontos része a társadalmi rendszerek megismertetése, amire a szülők nagy része nincs kellően felkészülve. Ezért alkotta meg az erdei állatokról szóló könyvét, amely a mikroközösségektől az Európai Unióig vezeti az olvasót, a mesélőt. Az ajándékcsomagokból Kamaraerdőn kívül a 22. kerületbe, illetve Gárdonyba is jutott.

B. Gy.