Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 16. szerda, Gál

El Kazovszkij a B32 Galériában

Újbuda   |   2018, december 28 - 10:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg a B32-ben az Ajándék című El Kazovszkij-kiállítás. A magángyűjtők kezében lévő műveket felvonultató tárlaton számos ismert El Kazovszkij-alkotás mellett szellemi rokonnak tartott magyar festők képei várják a közönséget.

Rendhagyó kiállítással zárta a B32 Galéria és Kultúrtér idei kortárs képzőművészeti eseményeinek sorát: december 11-én a Kossuth-díjas El Kazovszkij festményei, fotómontázsai és installációi kerültek a publikum elé Horváth Károly kurátor jóvoltából.
El Kazovszkij szorosan kötődött Újbudához, az akkor még Bartók 32 Galériaként működő kiállítótérhez. Horváth Károly, a galéria egykori művészeti vezetője sokszor dolgozott együtt a művésszel, aki Papírfríz II. című monumentális munkáját a Bartók 32-ben állította ki halála előtt. Az óriási alkotás néhány részlete mellett számos jellegzetes El Kazovszkij-kép is várja a közönséget a január 11-éig látogatható tárlaton.
A kiállítás valódi ajándék, amely egyszerre emlékezik a tíz éve elhunyt művészre, és ezzel együtt ünnepli is, hiszen El Kazovszkij idén lenne hetvenesztendős. A kettős évfordulóhoz kapcsolódó esemény nemcsak megidézi a sokoldalú alkotót, de lehetőséget ad arra is, hogy a vele szellemi rokonságot mutató magyar festők, Román György, Farkas István és Mednyánszky László alkotásait is megtekinthessék az érdeklődők.
A megnyitón teljesen megtelt a B32 Galéria és Kultúrtér színházterme, ahol Antal Nikolett, a galéria művészeti vezetője, valamint Halász Tamás tánckritikus köszöntötte a vendégeket. A személyes hangvételű beszédek felidézték El Kazovszkij szellemi nyitottságát, szabad gondolkodását, az ünnephez, az ünnepi pompához, a baráti közösségekhez kötődésének fontosságát.
(K. G.)