Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Éjfélig beadható a személyi jövedelemadó bevallás

Újbuda   |   2017, május 22 - 12:23
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hétfőn éjfélig kell leadni a 2016. évi személyi jövedelemadó (szja) bevallást, szja 1+1 százalékáról is addig lehet rendelkezni.

Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője az M1 adásában elmondta, az ügyfélkapuval nem rendelkezők hétfőn este hatig az ügyfélszolgálaton, illetve éjfélig postán is beadhatják határidőn belül a személyi jövedelemadó bevallást.
Emlékeztetett arra, hogy az idén először a NAV 4 millió szja-bevallási tervezetet készített el az adózóknak a munkáltatótól kapott adatokból.
Szerinte a tervezet legfeljebb hiányos lehet, amit éjfélig korrigálhatnak az adózók az ügyfélkapun, a határidő lejárta után pedig a hiányosan bevallók - például kedvezményt nem érvényesítők - önellenőrzésen javíthatnak.
Kis Péter András felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőn napközben még lehet ügyfélkaput nyitni, amin éjfélig beküldhető a bevallás.
A NAV az MTI-hez eljuttatott közleményében arra is kitért, hogy az szja 1+1 százalékáról is már csak éjfélig lehet rendelkezni.
Akik már korábban benyújtották bevallásukat, de nem rendelkeztek civil szervezet, egyház vagy a Nemzeti Tehetségprogram javára, azok utólag, a bevallástól függetlenül is megtehetik a 16EGYSZA nyomtatvány postázásával, illetve a webes felületen keresztül - közölte az adóhatóság.
A NAV felhívta a figyelmet: a bevalláshoz segítséget nyújtanak az ügyfélszolgálatokon, illetve az általános tájékoztató rendszerben a 06-40/42-42-42-es számon este 6 óráig.

MTI