Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Együttműködésre épül az A38 hajó működése

Újbuda   |   2018, szeptember 4 - 14:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az idén 15 éves A38 hajó működése a következő időszakban is az együttműködésre épül. Ennek kiemelkedő eleme a Sziget fesztivállal, az MTVA-val, más európai klubokkal, a MU Színházzal, Újbuda Önkormányzatával, a CAFe Budapesttel és a Diákhitel Központtal zajló közös munka - hangzott el a kulturális központ sajtótájékoztatóján.

Az A38 idei őszi koncertkínálatában a sokszínűség jegyében szerepel mások mellett Anna Calvi, az Enter Shikari, a Jazzanova, a Dubioza Kollektiv, Sophie Hunger, a Rasmus, Chad Lawson vagy az MC50 produkció - mondta Vasák Benedek, az A38 kommunikációs munkatársa.
Mint elhangzott, a MU Színházzal és Újbuda Önkormányzatával együtt szeptember 27-től 30-ig immár 14. alkalommal rendezik meg az Újbuda Jazz Fesztivált. Erre jön új lemezével a német Jazzanova, ezen lép fel az A38-on mások mellett a Kéknyúl, a Bujdosó János Trió, a Kodály Spicy Jazz, a Shaibo, a tíz évvel ezelőtt megjelent első szólólemezét, a First One-t újraeljátszó Sena, Judie Jay, a Singas Project, a MU-ban Márkos Albert és Mezei Szilárd duója vagy Barry Guy, Maya Homburger és Zlatko Kaucic brit-svájci-szlovén triója.
Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója kiemelte: a Petőfi TV három éve működik együtt szorosan az A38-cal, aminek keretében az utóbbi koncerteket rögzít, műsorokat gyárt és készít a közmédia számára. Hozzátette: évi 330 napon közvetítenek élő adásban a hajóról, a zene mellett a fiatalokat érintő problémákról is szó van az Én vagyok itt! című műsorban.
"Az Akusztik poprock-koncertsorozat sikere nyomán elindult a Jazz Akusztik-széria, amely a hazai dzsessz színtér számos kiválóságát mutatja be a képernyőn. Ezek ingyenes koncertek, múlt szombaton volt az első adás, amelyben Kozma Orsi lépett fel formációjával. A sorozatban hamarosan látható lesz Barabás Lőrinc, Török Ádám, a Syrius Legacy és Tóth Vera is, a Jazz Akusztikból egy-egy számot a Petőfi Rádió is műsorra tűz" - mondta a csatornaigazgató.
Vasák Benedek megjegyezte, hogy idén áprilisban már a kétezredik A38 által készített koncertfilm került adásba a Petőfi TV-n. Kitért arra, hogy négy YouTube-csatornán (Vibes, Rocks, World, Free) osztják meg a közönséggel ezeket a pop-rock, metál, hardcore, punk, nép- és világzenei, illetve dzsessz- és experimentális műfajú koncerteket. Összesen 513 koncert tekinthető meg, 5500 számmal.
Az A38 képzőművészeti kínálatában szeptemberben állítja ki képeit a Kiállítótérben Ádám Zoltán és mutatja be retrospektív anyagát drMáriás, és novemberben lesz a Diákhitel Központtal közös, a középiskolásoknak és a felsőoktatásban tanulók számára meghirdetett fotó- és képzőművészeti pályázat díjkiosztója.
Októberben ismét indulnak az A38 szakmai képzései. Váczi Kristóf, az A38 Akadémia vezetője elmondta: ötödik éve zajlanak a sikerrel ezek a kurzusok, most szeptember 9-é lesz a nyílt nap, szeptember 21-ig lehet jelentkezni az október 6-án induló hangosítói, világítástechnikusi, valamint mozgóképgyártó-képzésre, amelyek Európa-szerte elfogadott OKJ-bizonyítványt adnak.
"Célunk használható tudással rendelkező, jó szakembereket képezni, nálunk a gyakorlati tudás ténylegesen megszerezhető, a tanulók részt vehetnek a hajón zajló produkciókban" - tette hozzá Váczi Kristóf.
Sós Balázs programszervező bejelentette, hogy újabb három évvel bővül az A38 együttműködése a hazájukban már sikereket elérő, feltörekvő zenekarok európai megismertetését célzó Liveurope-programban, amelyben tizenöt európai klub vesz részt. A Liveurope segítségével évi több mint negyven koncertet rendeznek, és a kezdeményezés segítségével magyar zenekarokat is közvetítenek külföldre.

MTI