Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Egyre többen vesznek fel lakáshitelt

Újbuda   |   2015, november 2 - 13:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közel 50 százalékkal többen igényeltek eddig lakáshitelt 2015-ben, mint tavaly ilyenkor. A növekedés mértéke egybevág a lakáspiac idei 35-40 százalékos bővülésével.

Az idei év első 9 hónapjában 256 milliárd forint lakáscélú hitelt helyeztek ki a bankok a háztartásoknak. Ez 48 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában és egyben a legmagasabb összeg 2009 óta - írja közleményében az Otthon Centrum Hitel Center. A fellendülés nem meglepő, hiszen a lakáspiac is virágzik, a hitelből vásárlók aránya ugyan még nem érte el a válság előtti szintet, de az előző évekhez képest egyértelműen nőtt.

2015 első félévében, és a harmadik negyedévében is 20 százalék körül volt a fővárosban a lakásukat hitelből vásárlók aránya - mondta Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatója.

Az MNB adatai szerint az átlagos hitelköltség mutató a lakáscélú hitelek esetében 5,64 százalék, de még ennél is olcsóbbak voltak a legfeljebb 1 éves kamatperiódusú termékek, ahol csupán 4,6 százalék. Az 1 és 5 év közötti kamatperiódusú termékek esetén 6,8 százalék, az 5 évnél hosszabb kamatperiódusúaknál 6,3-6,4 százalék az átlagos hitelköltség mutató. A 2008-at megelőző időszakban az euró és svájci frank devizahitelek átlagos hitelköltség mutatóinak legalacsonyabb szintje 5,5-6 százalék körül alakult, azaz a jelenlegi finanszírozási környezetben már olcsóbb hitelből finanszírozni a lakásvásárlást, mint a devizahitelek idején.

Mi alapján választunk hitelt?

A hiteligénylők két nagy csoportra oszthatóak. Az ügyfelek egy jelentős része az olcsó (vagy legolcsóbb) hiteltermékeket keresi, azaz minél alacsonyabb kamatot és minél alacsonyabb törlesztő részletet preferál. Ilyen konstrukciók jellemzően a rövid, akár éven belüli kamatperiódusú termékek, akár 3-4 százalék körüli kamattal.

A másik csoportba tartozó ügyfelek a biztonságot, hosszú távú kiszámíthatóságot keresik, ezért inkább a drágább, de több éven - akár 10, vagy annál hosszabb időn - keresztül fix kamatozású terméket választják. Az ilyen hiteltermékek kamatai 5-6 százalék körül mozognak.

A folyamatosan csökkenő hitelköltségek miatt nem csak az új hitelekkel lehet olcsó finanszírozáshoz jutni, hanem gyakran megéri megvizsgálni a már meglévő hitel kiváltásának lehetőségét is. Érdemes időről-időre felülvizsgálni a meglévő hitelek törlesztő részletét, összevetni azt az új hitelkínálattal - mondta Bánfalvi László.

A futamidőt tekintve az ügyfelek a lehető legrövidebb futamidőt preferálják, de ezt gyakran felülírják egyéb szempontok, így a jellemző futamidő 15 év körül alakul.

A KSH statisztikái szerint a lakáscélú hitelek átlagos futamideje 14,2 év volt 2015 első félévében. Az igényelt hitel összege pedig nagyban függ az adott területen jellemző ingatlanártól is, vidéken az ingatlanok ára kedvezőbb, ezáltal a felvett hitel mértéke is kisebb. Ráadásul vidéken többen igénylik a CSOK-ot, ami a felvett hitel összegét csökkenti. Általában az olcsóbb ingatlanok esetében az ingatlan árára vetítve magasabb a hitelösszeg aránya, míg a drágább ingatlanok esetében kevesebb hitelt vesznek fel. Ugyanakkor ez utóbbi ingatlanoknál a hitel összege nagyobb, mint az olcsóbb lakásoknál felvette hitel esetében.

forrás: penzcentrum.hu