Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Döntött a testület - Megszavazták a 2022-es költségvetést!

Újbuda   |   2022, január 20 - 12:34
Nyomtatóbarát változatSend by email
16 igen, 5 nem és 2 tartózkodás mellett Újbuda Önkormányzatának testülete elfogadta a 2022. évi költségvetési rendeletét. Ez alapján az idei évben többek között az alábbiakról döntöttek:
  • az önkormányzati intézmények szociális és köznevelési dolgozóinál közel 70 százalékkal emelkedik az Újbudai Pótlék,
  • külön pótlékot vezetnek be az Újbudai Idősek Házában dolgozók számára,
  • az önkormányzati intézmények esetében a pályakezdők bevonzása érdekében 2022-től új elemet vezet be a kerület a költségvetésbe, melyre idén 50 millió forintos keretösszeget határozott meg,
  • 2022-ben a tavalyi évhez képest 21%-kal többet, 315 millió Ft-ot biztosít szociális ellátásokra,
  • Újbuda 2022-es költségvetésében 24 százalékkal megemeli, így összesen 1,1 milliárd forintot tervez a parkfenntartási feladatokra fordítani,
  • útfejlesztésre és parkolók kiépítésére másfélszer annyit, majdnem 300 millió forinttal többet fordít a kerület idén, mint tavaly,
  • városrehabilitációs és épületrekonstrukciós feladatokra is sokkal többet költenek idén, ennek a forrása csaknem 440 millió forinttal emelkedik,
  • két új nyilvános illemhelyet telepítenek a kerületbe,
  • a közvilágítás fejlesztésére is négyszer annyi forrást biztosítanak, mint korábban.
Címkék: