Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Cseh karikatúrák az Újbuda Galériában

Újbuda   |   2016, november 14 - 11:24Nyomtatóbarát változatSend by email

Prágai művészek képeiből nyílt kiállítás november 10-én az Újbuda Galériában. A Kerület Napjához kapcsolódóan rendezett tárlat megnyitóján Jankó István, a Kulturális és Köznevelési Bizottság elnöke  anyanyelvükön is köszöntötte a cseh vendégeket.

A cseh Pavel Hanák, Marek Setíkovský, Jiři Koštýř és Radovan Rakus karikaturisták alkotásai láthatók december 5-ig az Újbuda Galériában. A Négy az Ötből című tárlat alkotói valamennyien Prága 5. kerületének művészei, akik ezúttal itt is bemutatkoznak. Prága ötödik kerülete Újbuda egyik partnervárosa, a kiállítás a Kerület Napja programsorozat része.

Nem a mostani az első alkalom, hogy a két nemzet művészete találkozott. Jankó István önkormányzati képviselő elmondta, korábban Prágában állították ki magyar festők képeit. Juraj Chmiel cseh nagykövet úgy véli, a testvérvárosi kapcsolatok ápolása a fiatalok szempontjából is kiemelkedő. Szerinte a két város összefogása érdeklődőbbé, nyitottabbá teszi az ifjúságot más kultúrák iránt. A karikatúrának Csehországban nagy hagyománya van. A kiállító művészek szenvedélyességét bizonyítja, hogy egyikőjük a kiállító megnyitóján is készített skicceket a jelenlévőkről.

H. S.