Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 28. szerda, Elemér

Családi egészségnap a Szent Kristóf Szakrendelőben

Újbuda   |   2021, október 13 - 09:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tavaly a járvány miatt nem lehetett megrendezni a közel két évtizedes múltú családi egészségnapot, ám idén szeptember 25-én újra várták a Szent Kristóf Szakrendelőben azokat, akik fontosnak tartják az egészségmegőrzést. A megnyitón Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes és László Imre, Újbuda polgármestere köszöntötte az érkezőket.

A polgármester a prevenció fontosságára figyelmeztetett: egészségünkért úgy tudunk a legtöbbet tenni, ha nemcsak akkor megyünk vizsgálatokra, amikor betegség tüneteit észleljük, hanem rendszeresen járunk szűrésekre is. László Imre elmondta, hamarosan újabb nagy teljesítményű orvosi műszerekkel emelik az ellátás színvonalát a Fehérvári úti rendelőben, és jelezte, hogy jövőre várhatóan megnyílhat az a diabéteszközpont, ahol gyerekeket és felnőtteket egyaránt el tudnak majd látni.
A főváros idén 10 milliárd forintot oszt szét a budapesti szakrendelők fejlesztésére, Gy. Németh Erzsébet beszámolója szerint ebből 1,4 milliárd forint jut Újbudának. László Imréhez csatlakozva a főpolgármester-helyettes is megerősítette, hogy az elmúlt években azok a szakrendelők tudtak fejlődni, amelyeket az önkormányzatok tartanak fenn.
– Október második hétvégéjén a kisgyermekeseknek tartanak egészségre nevelő családi napot a Szent Kristóf Szakrendelőben – tudtuk meg dr. Lehoczky Péter főigazgatótól.