Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Családbarát cégek elismerése a Kerület Napján

Újbuda   |   2018, augusztus 31 - 10:41
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az őszi események sorozata minden évben a Kerület Napjával zárul. Ekkor adják át az önkormányzat által alapított Családbarát Vállalkozás Újbuda címet is.

A Családbarát Vállalkozás Újbuda cím odaítélésével az önkormányzat már 2014 óta ösztönzi a munkáltatókat a családok szempontjaira is érzékeny szervezet kialakítására, a munkahely és a magánélet feladatainak összehangolására. Tavaly a kerületi nagyvállalatok közül a 77 Elektronika Kft., a középkategóriában a XAPT Solutions Kft., a kicsik között pedig az IncQuery Labs Kutatás-fejlesztési Kft. nyerte el a címet. – Szeretjük azt gondolni, sokat teszünk azért, hogy a családos kollégáknak is megfelelő körülményeket, feltételeket teremtsünk, és nagyon jó érzés volt, hogy ezt a Családbarát Vállalkozás Újbuda cím elnyerése is megerősítette tavaly – mondta lapunknak Kaposi Viktória, az XAPT Solutions Kft. marketingszakembere. – Fejlődő középvállalatként fontos számunkra, hogy a cég növekedése mellett is fenn tudjuk tartani azt a családias légkört és rugalmasságot, ami miatt a munkatársaink szeretnek nálunk dolgozni – tette hozzá. Az XAPT továbbra is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy dolgozóinak személyre szabottan a lehető legjobb munkakörülményeket, időbeosztást és távmunka lehetőséget tudja biztosítani.
Kaposi Viktória felidézte, hogy idén 66 munkatársuk segédkezett egy kerületi óvoda felújításában. Közel 300 tő sövényt ültettek, és mintegy százméternyi kerítést festettek le. – Amellett, hogy egy ilyen alkalom jó lehetőség a csapat erősítésére, fontosnak tartottuk, hogy egy kerületünkben található intézménynek tudjunk segíteni – emelte ki.

A Kerület Napján adják át a Felelős Vállalkozás Újbuda címet is, amelyre tavaly hirdetett először pályázatot Újbuda Önkormányzata a társadalmi felelősségvállalás, illetve a környezeti fenntarthatóság területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó cégeknek. A példaértékű szervezetek és programok elismerésével kívánják biztatni azokat a vállalatokat is, amelyek még csak az első lépéseknél tartanak a felelősségvállalás terén. A nagyvállalatok kategóriájában 2017-ben a Tata Consultancy Services, a közepesekében a Zászlóshajó Kulturális és Kereskedelmi Kft., a kisvállalatokéban a Kockacsoki Nonprofit Kft. vehette át az elismerést Hoffmann Tamás polgármestertől. A Családbarát Vállalkozás Újbuda és a Felelős Vállalkozás Újbuda címekre szeptember 20-áig várják a jelentkezéseket.