Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Crossfitteremmel bővült a Gabányi Sportcsarnok

Újbuda   |   2017, december 7 - 09:27
Nyomtatóbarát változatSend by email

December elején adták át az első önkormányzati tulajdonban lévő crossfittermet Újbudán. A nagyszabású beruházás elsősorban az élsportolók edzését segíti, az eszközök alkalmasak köredzések, HIIT edzések, erőnléti és crossfitedzések végzésére is.

2010-ben született meg a helyi aktív sportélet támogatására irányuló döntés, amelynek egyik kiemelt célja az élsport megerősítése és az utánpótlás-nevelési rendszer kiépítése volt. A kerületi egyesületek az elmúlt években egyre több támogatást kaptak, az újbudai csapatok évről évre egyre magasabb helyen végeznek a ranglistákon. A kiemelt egyesületek részére hozták létre azt a crossfittermet is, amely az élsportolók erőnléti edzését segíti. A termet Hoffmann Tamás polgármester, valamint Simicskó István országgyűlési képviselő adta át, az eseményen jelen volt még Király Nóra alpolgármester és a projekt megvalósítója, Kocsis Sándor, az Újbuda Sportjáért Kft. ügyvezetője is. - Hét évvel ezelőtt döntöttünk arról, hogy a Gabányi Sportcsarnokot felújítjuk. A kormányzat is adott rá támogatást, így lassan elmondható róla, hogy valóságos sportkomplexummá nőtte ki magát, hiszen sok-sok sportág szerelmesei, sportolói edzhetnek itt. A crossfitterem átadásával tovább erősödik a sportkomplexum jellege ennek a beruházásnak köszönhetően, hiszen itt speciális gyakorlatokat végezhetnek, edzhetnek a sportolóink és a sportot szerető újbudaiak – fogalmazott Simicskó István országgyűlési képviselő, aki maga is kipróbálta az új sporteszközöket. A politikus arról is beszámolt, hogy nemcsak helyi szinten, hanem országosan is javult a sportteljesítmény. A kormányzat sportbarát intézkedésének köszönhetően jóval több lett a leigazolt játékosok száma az egyesületeknél, és az utánpótlás-nevelési rendszer is hatékonyabbá és eredményesebbé vált. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, korábban, három évig volt sportállamtitkár, amikor is 150 ezer fővel nőtt a sportolók száma hazánkban, a mindennapos testnevelés bevezetésével pedig a fiatalabb nemzedéket ösztönzik az egészséges életmód, a mozgás iránti igény kialakítására. Hoffmann Tamás  polgármester szerint az évek során számos, a sportot érintő beruházás zajlott a kerületben, hiszen megjelentek a futókörök és kültéri fitnesz parkok, új funkcióval bővült a Nyéki Imre uszoda is. - Ezen kívül óvodai, iskolai tantermek és udvarok újultak meg. Ezzel az új létesítménnyel elsősorban az élsportolóinknak és az utánpótlásnak szerettünk volna segíteni a felkészülésben - mondta. A polgármester a kerületi sportkoncepcióra is kitért, amely az élsporton kívül a mindennapos mozgásra vágyók igényeinek is próbál eleget tenni, így az óvodás kupától kezdve a 60+ programig mindenki megtalálhatja a számára kedves mozgásformát. Úgy véli, az élsportolók teljesítménye a jövő generációjának szemléletmódját is pozitívan befolyásolja, hiszen a legendás sportolók lesznek a fiatalok példaképei.

A crossfitterem hivatalos átadója után az A-Híd-OSC-Újbuda csapata, valamint a MAFC kosárlabda csapata birtokba vette az edzőtermet, azt is bemutatva, hogyan lehet használni az új sporteszközöket. A létesítmény, valamint a hozzá tartozó profi berendezés tartalmazza a crossfit keretet, ergométert, futópadot, teremkerékpárt, dobófalat és egyéb sporteszközöket is. A beruházás értéke meghaladta a 80 millió forintot.

K. A.