Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 17. hétfő, Laura, Alida

Bolba Henrik kilencven éves

Újbuda   |   2019, január 29 - 14:12Nyomtatóbarát változatSend by email

A kilencven éves Bolba Hernik festőt, ötvöst és szobrászművészt köszöntötte Hoffmann Tamás polgármester, majd átadta neki a miniszterelnök köszöntő levelét.

Bolba Henrik 1946-ban települt át Magyarországra a jelenleg Szlovákiához tartozó Késmárkról. 1951-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult festő szakon, mesterei Berény Róbert és Varga Nándor voltak. Pályája kezdetén műszaki rajzolóként, majd tanárként dolgozott, ötvösmunkákkal és tűzzománccal 1960 óta foglalkozik. Előbb ékszereket, majd a 60-as évek közepétől nagyméretű ötvösmunkákat készített. Szobrászként is dolgozott. Több köztéri szobra is közismert, köztük kettő Gazdagréten található: egyik az Anya gyermekkel és békegalambbal című szobor, másik a Mechatronikai Szakgimnázium épülete előtt álló krómacél plasztika. Ugyancsak a kerületben látható a Bikszádi utca és Albert utca sarkán álló Euroconsult Irodaház előtti forgó nonfiguratív térplasztika.

Bolba Henrik 2015-ben kapta meg a Pro Cultura Újbuda elismerést több évtizedes munkásságáért. A művész több emlékét is felelevenítette születésnapja alkalmából, majd könnyeivel küszködve vette át a polgármester ajándékát és a miniszterelnök köszöntő levelét. Elmondta: az elmúlt években ismét a festészethez fordult, alkotásaiból elsősorban a természet iránt érzett szeretete és tisztelete sugárzik.

T. K.