Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 17. szerda, Rudolf

Beköszöntött a tavasz a Bartók Béla útra

Újbuda   |   2015, április 30 - 14:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kulturális események, látványos utcai installációk és sikeres design pályázatok adtál az idei ELEVEN Tavasz programját. Április utolsó hétvégéjén Újbudán a Bartók Béla út közel húsz vendéglátóhelye, galériája, üzlete fogott össze és szólította meg rendhagyó kiállításokkal, előadásokkal, gasztronómiai kóstolókkal, divatbemutatókkal a közönséget.

Az idei program fő látványossága ’1 Művész 1 Porta’ installációs füzér volt, mely közösségi összefogást is szimbolizált. A Bartók Béla út galériái és üzletei művészekkel összefogva találták ki és építették fel formabontó installációikat az előttük lévő járdaszakaszra. Az összes alkotás az újrahasznosítás jegyében készült, több installáció fontos környezeti problémára hívta fel a figyelmet. Szóba került például a méhek pusztulása, a pet palackok hasznosítása vagy a tárgyhalmozás. Az alkotások, melyek ezen a napon a Gellért tértől egészen a Kosztolányi Dezső térig sorakoztak, vagy elgondolkoztattak, vagy szórakoztattak, de mindenkit megállásra késztettek. A látogatók szavazatai alapján a legnépszerűbb alkotás Tóth Marica és Tóth Annamária „Apró óriások” című installációja volt.

Az idei programhoz több designpályázat is kapcsolódott. A Kulturális Tizenegy Egyesület és a Magyar Kerékpárosklub – BKK által is támogatott – közös kerékpártároló pályázatán Bárdos Katinka tervét ítélte a legjobbnak a zsűri. A nyertes pályázó agár motívumokkal díszített fém tárolókat tervezett a Bartók Béla útra.

A diákok a Papír–Tér pályázaton csomagoló anyagok újrahasznosításával mutatták meg mit jelent számukra a TÉR. Az öt nyertes alkotás az IKEA Budaörs Áruházában és azt követően az újbudai önkormányzat épületében is megtekinthető lesz hamarosan. A felhívás keretében 60 alkotás készült el, melyek közül a zsűri ötöt választott kiállításra.

Az ELEVEN Tavasz rendezvényén a Bartók Béla út közel 20 üzlete vett részt és várta a látogatókat divatbemutatóval, kiállítással, kreatív workshoppal, író-olvasó találkozóval, koncerttel és borkóstolóval. A program jó példája annak, hogy egy civil kezdeményezés összefogással, közös gondolkodással, kreatív ötletekkel mennyit adhat egy-egy városrész megújításához. A szervező Kulturális Tizenegy Egyesület (Kult11) szerint az ELEVEN Tavasz és a hasonló kezdeményezések hozzájárulnak ahhoz, hogy a Bartók Béla út újra Buda kulturális főutcájává váljon.

Újbuda,