Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az első magyar győzelem a női vízilabda Világligában

Újbuda   |   2014, március 19 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Két vereség után harmadik meccsét megnyerte a Világligában a magyar női vízilabda-válogatott. A csapat kedd esti európai csoportselejtezős fellépésén a már biztosan első olaszok felett aratott háromgólos győzelmet a budapesti Nyéki Imre Uszodában. Magyarország-Olaszország 15-12.

Az olasz vendégekkel szemben 9-7-re elveszített decemberi nyitómeccs, majd a görögökkel szintén idegenben vívott és 14-11-es vereséggel zárult mérkőzés nyomán Merész András csapatának gyakorlatilag elúszott az esély a továbbjutásra a Világliga szuperdöntőjébe. Presztízs okokból azonban fontos volt megnyerni a mostani összecsapást.
A Kondorosi úti Nyéki Imre Uszodában rendezett találkozón a 2012-ben olimpiai negyedik és Európa-bajnoki bronzérmes, tavaly világbajnoki harmadik helyezett magyar együttes gyengén kezdett a tavalyelőtti kontinensbajnokkal szemben, amely két perc alatt 2-0-ás előnyre tett szert. Az egyenlítés sikerült ugyan, ám az első negyed 4-2-es vendégvezetéssel zárult.

A második nyolc perc annál szebben indult: Kisteleki Dóra előbb emberelőnyből szépített, majd triplázott. Az olaszok ki tudtak egyenlíteni, ám még a nagyszünet előtt Bujka Barbara is pontot szerzett. A harmadik játékrészben sok volt az elszalasztott helyzet, de születtek gólok is, így végül 10-10-es egállal fejeződött be a negyed. Az utolsó rész volt a legintenzívebb, ahol Keszthelyi, Kisteleki és Takács bravúros lövései határozták meg a mérkőzést, amire többnyire olasz válasz is érkezett, de a vezetés a magyar lányoknál maradt. Végül Csabai Dóra gólja egy másodperccel a dudaszó előtt kegyelemdöfésként érte az olasz válogatottat. Remek hajrával, megérdemelten győzött 15-12-re Merész András csapata. A csoport állása: 1. Olaszország 9 pont, 2. Görögország 3 (32-33), 3. Magyarország 3 (33-35) A csoportzáró mérkőzést a magyar csapat április 22-én vívja a görögökkel Székesfehérváron.

A meccset Hoffmann Tamás polgármester nyitotta meg. Örömét fejezte ki, hogy a kerület tovább népszerűsítheti az ország kiemelt látvány-, és csapatsportját azzal, hogy másfél éve meghonosította a vízilabdát. Büszkén említette meg, hogy az uszoda már vendégül látta a VB győztes férfi felnőtt és a junior válogatottat, most pedig a női vízilabda legjobbjait. - Azt szeretnénk, hogy Újbudán is minél többen ismerjék meg a sportágat és kapjanak kedvet hozzá akár rajongóként, akár művelőként - mondta. Hozzátette, a Nyéki nemzetközi meccsek megtartására is alkalmas, de fontos az is, hogy az uszodában az utánpótlás nevelés és kezdők oktatása is helyet kapjon. Ezt a célt támogatja, hogy az önkormányzat nyitott medencét épít az uszoda udvarán. A várhatóan idén elkészülő a buboréktetővel zárható nyitott medence előnye, hogy bárki megnézheti majd az edzéseket.

T.D.