Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az elhízás elleni harc nagy alakja

Újbuda   |   2018, június 8 - 09:14Nyomtatóbarát változatSend by email

Életműdíjat kapott Pados Gyula obezitológus, a Szent Imre Kórház orvosa, aki rengeteg embernek segített lefogyni.

Az elmúlt évtizedekben számos elismerésben részesült. Nemrég megkapta a szakmai társaság, a MOMOT életműdíjat is. Mit jelent ez az ön számára?
A 2006-ban elnyert Semmelweis-díj jelentős orvosi kitüntetés volt, a most kapott életműdíjat azonban a legnagyobb elismerésnek tartom, mert ezzel a szakma kinyilvánította, hogy két területen is elégedettek a munkámmal. Dr. Bedros J. Róbert terjesztett fel erre a díjra, akivel 2007 óta vagyunk közvetlen kapcsolatban. Ő két területről is jól ismeri életművemet, hiszen ő a Szent Imre Kórház főigazgatója, valamint a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) alapító elnöke.

Melyik eredményére a legbüszkébb?
Talán arra, hogy 18 ezer fogyókúrázónak segíthettem életem során. Később Bedros professzorral és Simonyi Gábor főorvossal közösen folytattam tovább, így ez a szám már 25 ezernél jár. Az egész országban megismertek bennünket.

Rengeteg ember küszködik elhízással. Mi ennek az oka?
A kalóriafelvételünk átlagosan 2200-2800 kilokalória naponta, pedig 1500-1800 elegendő volna. Majdnem mindenkinek van okostelefonja, ezek segítségével mérhetjük a napi lépésszámot. Az optimális 4000–10 000 volna, de már 1200-1500 lépéssel is lehetne fogyni.

Mi az, amire a leginkább oda kell figyelni az embereknek?
Ötven éve szorgalmazzák a zsírszegény diétát, de ez megbukott. Elsősorban a gyorsan felszívódó szénhidrátokat kell kerülni, ez a fogyás legfontosabb titka.

Melyek a leggyakoribb és legnagyobb tévhitek a fogyókúrával kapcsolatban?
A zsírszegény diéta erőltetésén túl a folyadékfogyasztás elhanyagolását említeném, és a testsúlymérés kihagyása se vezet jóra, ha valóban szeretnénk lefogyni.

Mi a titka a Szent Imre kórházban létrehozott Lipid részlegnek?
A Lipid részleg 1983 óta, tehát már harmincöt éve működik. Bedros J. Róbert reformját követően Országos Obezitológiai Centrummá változott, tehát ide elsősorban nem a koleszterinproblémás betegek, hanem az elhízottak érkeznek. Most már olyan obezitológusok is dolgoznak az osztályon, akiket a MOMOT vizsgáztatott, a centrum hírneve is nőtt. Két-három hónap várakozás után a Lipid Ambulancián keresztül lehet beutalni ide a betegeket, akik 600 kalóriás diéta mellett hetenként átlagosan 3,8 kilót fogynak, és ez nagyon lelkesíti őket. Emellett belgyógyászati vizsgálatokkal ügyelünk az egészségükre és az otthoni 1200-1500 kalóriás diétára is kiképezzük őket. Ha pedig szükséges, ismételten is felvesszük az elhízottakat az ambulanciára.


(Újbuda)