Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az élettel teli tölgyesekért

Újbuda   |   2018, október 2 - 09:13Nyomtatóbarát változatSend by email

Az intenzív erdőgazdálkodás és tájhasználat következtében Európában mára már alig maradtak természetes tölgyerdők. A változatos faj- és korösszetételű erdők sok madár, denevér, rovar és emlős számára nyújtanak otthont. Ki ne szeretne olyan erdőben kirándulni, ahol lombsátor borul fölénk, szól a kakukk, kopácsol a harkály, szarvasbogarak viaskodnak vagy éppen hiúz nyomai mentén járhatunk

Az „Élettel teli tölgyesekért” nemzetközi projekt keretében most lehetőségünk van arra, hogy természetvédelmi beavatkozások segítségével még több élettel töltsük meg erdeinket.
Az Európai Unió által támogatott LIFE4Oak Forests, azaz az Élettel teli tölgyesekért elnevezésű nemzetközi projekt során olyan mikroélőhelyeket hozunk létre (például odvak, lábon álló holtfák, napsütötte lékek), amelyek mára már jelentősen visszaszorultak, és amelyek számos élőlénynek nyújthatnak fészkelő, búvó- vagy éppen táplálkozó helyet. Ennek fontos részét képezi, hogy sok helyszínen először az erre alkalmas tölgyeseket kell kialakítani; ezért kocsánytalan, cser-, illetve molyhostölgy-csemetéket ültetünk el a magyar és az olasz helyszíneken. Az itt szerzett tapasztalataink alapján olyan kezelési útmutatót dolgozunk ki, amely további több ezer hektár NATURA 2000 tölgyes természetvédelmi kezeléséhez nyújt majd segítséget
A Sas-hegy délnyugati hegylábi részein ma is láthatók az egykori molyhostölgy-erdők maradványai. Ezeknek az erdőknek a jelentősége nemcsak természetvédelmi értékükben áll, hanem abban is, hogy fontos feladatot látnak el a helyi mikroklíma szabályozásában, illetve szűrik és tisztítják a városi levegőt. Ezért is kiemelt szempont az Élettel teli tölgyesekért projekt során az itteni erdők regenerációja, illetve molyhos tölgyek ültetése.


Duna-Ipoly Nemzeti Park

Sas-hegy 60 – Öreg hegy, nem vén hegy
Október 13., szombat 10.00–16.00
A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület alapításának 60. évfordulója alkalmából vezetett tanösvénytúrák, természetismereti előadások és játékok, kőzetkiállítás és ásványbörze, valamint közös makktorta-építés várják a látogatókat.
Információ és bejelentkezés a túrákra: sashegy@dinpi.hu