Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 11. péntek, Brigitta

Az ’56-os forradalom és szabadságharc emléke Újbudán

Újbuda   |   2019, október 22 - 21:01Nyomtatóbarát változatSend by email

Október 22-én a Domokos Pál Péter Általános Iskolában rendezett ünnepséggel kezdődtek az 1956-os forradalom és szabadságharc XI. kerületi rendezvényei. A megemlékezésen részt vett dr. László Imre polgármester és Molnár Gyula országgyűlési képviselő is.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Kovácsné Tapolcsányi Júlia Valéria iskolaigazgató, majd László Imre polgármester mondta el, főként gyerekekhez intézett beszédét. Saját emlékeire utalva hangsúlyozta, örömteli, hogy a mai fiatalságnak nem kell átélnie ötvenhat borzalmait. Molnár Gyula országgyűlési képviselő is elmondta köszöntőjét, majd a hetedikesek bemutatták Napló a padláson című előadásukat. A darab a forradalom idején tizenkét éves Csics Gyula író naplóbejegyzései alapján készült, a diákokat Benczéné Támadi Rita készítette fel.

A kerületi ünnepségek sora emléktábla koszorúzással folytatódott az Október huszonharmadika utcában, ahol a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulói adták elő műsorukat, majd Keller Zsolt önkormányzati képviselő mondta el köszöntőjét, kiemelve az ’56-os fiatal hősök elhivatottságát és szabadságvágyát, amely egységbe kovácsolta őket a nehéz időkben. A megemlékezés koszorúzással ért véget.

T. E.