Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Átadták az óvodai zöldfalakat

Újbuda   |   2016, április 30 - 13:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

Élő növényekből álló, beltéri zöldfal készült a Neszmélyi úti, a Bükköny valamint a Dayka Gábor utcai óvodában. Újbuda Önkormányzata tavaly fogadta el a Zöldfal Programot, amely szerint kerületi intézményekben alakítanak ki ilyen felületeket. A virágok szépítik a helyiségeket, megkötik a port, tisztítják a levegőt, ami ezáltal frissebb és páradúsabb lesz.

Az óvodákban hat és tizenöt négyzetméteres zöldfalakat sikerült kialakítani – mondta Hégli Imre, Újbuda Önkormányzata környezetvédelmi osztályának vezetője. Az intézmények fogadóterébe a zöldfalak mellett nagyméretű dézsákat is elhelyeztek, melyekbe növényeket ültettek.

A Neszmélyi Úti Óvodában eddig is hangsúlyos volt a környezettudatos nevelés, a most átadott zöldfalnak és az átriumba került fűszerkertnek köszönhetően már gyakorlati tudással is felvértezik a gyerekeket, a zöldfűszereket pedig felhasználják majd a teafőzéshez, ebédkészítéshez. – A gyerekek megismerték a citromfüvet, a mentát és a zsályát, miközben közösen alkoholmentes mojitót készítettünk – mondta Kazinczi Eszter intézményvezető, aki szerint az óvodások a megszerzett ismeret és a közös élmény hatására válnak környezetüket szerető, azt óvó-védő, a természet szépségeire rácsodálkozó, egészséges életmódot igénylő gyermekekké. Úgy véli a környezeti neveléssel olyan szociális kompetenciákat is fejlesztenek, mint például a segítőkészség, az önzetlenség, a figyelmesség és az önállóság.

H. L