Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Árat emel a Posta

Újbuda   |   2019, január 21 - 10:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Február elsejétől egyszerűsíti levéltermék portfólióját, továbbá árakat változtat a Magyar Posta, ami leginkább az üzleti ügyfeleket érinti, a lakosság által leggyakrabban használt levéltermékeknél rendkívül szűk, inflációt követő vagy annál kisebb mértékű emelés várható - közölte a vállalat.

A közlemény szerint a könyvelt levélküldemények elektronikus nyomon követése várhatóan júliustól lesz elérhető. A lakossági ügyfelek legnépszerűbb terméke, a 30 g-os közönséges levél feladási ára nem változik február elsejétől, az 50g-os levél díja pedig 5 forinttal lesz több.
Az elsőbbségi 30 és 50g-os levelek szintén 5-5 forinttal kerülnek majd többe - ismertették a közleményben.
A vállalati, üzleti ügyfeleket érintő, tömeges feladású közönséges levelek díja a tavalyi évhez hasonlóan átlagosan 9,4 százalékkal nő.
Az ajánlott többletszolgáltatás 320 forint helyett 350 forintba kerül, a tértivevény ára pedig 220 forintról 240 forintra nő.
A vállalat közölte azt is, hogy egyszerűsítik levéltermék portfóliójukat, összevonnak súlykategóriákat, így a korábbi 7 helyett 4 súlykategória lesz. Az egyszerűsítés az átlagosnál nagyobb súlyú, 50 g feletti leveleket érinti.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a súlykategóriák összevonása miatt egyes tételeknél az üzleti ügyfelek az átlagosnál magasabb árakat is érzékelhetnek, ugyanakkor más tételek esetén jelentősen csökkennek a korábbi díjak.
A portfólió egyszerűsítés a vállalat szerint átláthatóbb és ügyfélbarát struktúrát hoz létre, emellett illeszkedik a levélszolgáltatások modernizációs folyamatához.
A Magyar Posta tavaly tesztjelleggel elindította a Postai Azonosított Küldemények Követése projektjét - emlékeztettek utalva arra, hogy a fejlesztés a küldeményeket júliustól fogja érinteni.
A fejlesztésnek köszönhetően gyorsulnak az átfutási idők a tértivevények esetén, a könyvelt levélküldemények a csomagokhoz hasonlóan mindig nyomon követhetőek lesznek, és csökken a papíralapú adminisztráció, ami a feladók számára költségmegtakarítást tesz lehetővé, mivel a papír alapú feladás drágább lesz az elektronikus feladáshoz képest - jegyezték meg.

MTI