Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Ajándékot kaptak a bölcsisek

Újbuda   |   2019, február 28 - 15:43
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kültéri és beltéri játékokkal, sporteszközökkel és új takarókkal gazdagodott a Mesevár bölcsőde. Az önkormányzat által biztosított ajándékokat a kerület vezetői adták át az intézménynek. A látogatás során a szociális ellátórendszer működése és a bővítési lehetőségek is szóba kerültek.

A mozgás iránti igény már bölcsődés korban kialakul, ezért úgy döntöttünk, olyan játékokat hozunk a legkisebbeknek, amelyek elmélyítik a sport iránti szeretetet – mondta Simicskó István. Újbuda országgyűlési képviselője úgy látja: a növekvő gyermekszám a kerületben többek között annak is köszönhető, hogy jól működő oktatási-nevelési intézményi háttér szolgálja a családokat.

– 2016-ban született meg az az átfogó intézményfejlesztési terv, amely az oktatási és nevelési feladatokat ellátó területek fejlesztésére is kiterjed. Igyekszünk ennek alapján meghatározni a modernizálás és bővítés irányát és ütemezését, és minél több forrást bevonni, hogy mihamarabb megvalósuljanak az elképzelések – mondta Hoffmann Tamás. A kerület polgármestere arra is kitért, hogy a kerület egyre dinamikusabban fejlődik, az infrastruktúra miatt pedig egyre több fiatal családos költözik a kerületbe. Ennek hatására folyamatosan nő az igény a bölcsődei, óvodai és iskolai férőhelyek bővítése iránt, és ezeknek a kívánalmaknak a kerület igyekszik is megfelelni. Hoffmann Tamás kiemelte a teljes felújításon átesett Gazdagréti Szivárvány Óvoda tavalyi átadását, és megemlítette, hogy több intézmény korszerűsítését tervezik. Példaként hozta fel a Fonyód utcai bölcsőde bővítését, amelyről nemrég tárgyalt a képviselő-testület.

Molnár László alpolgármester arról beszélt, hogy már folyamatban van az előkészítése a további bölcsődei bővítéseknek. Hangsúlyozta: a kerületben biztosított férőhelyszám az országos átlaghoz képest is kimagasló, és csak kevesen várakoznak elhelyezésre.

(Újbuda)