Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Adományboltok Újbudán

Újbuda   |   2017, november 10 - 10:33Nyomtatóbarát változatSend by email

Az ünnepek közeledtével sokak számára válik fontossá, hogy segítsen nehéz helyzetben lévő embertársain. Van, aki ilyenkor összegyűjti a már nem használt ruhákat, cipőket, játékokat, háztartási eszközöket, és a rászorulóknak adományozza. A nagy kérdés mindig az: mit érdemes vinni, és hová. Újbudán több olyan adománybolt, illetve szervezet létezik, amely egész évben fogadja a segítő szándékúakat.

A Baptista Szeretetszolgálat adománypontja azokat várja, akik jó állapotú ruháktól, kisebb bútoroktól, háztartási eszközöktől válnának meg. (Nagyobb bútorok szállítását is meg tudják oldani, személyes megbeszélés alapján.) A Szabad Iskolákért Alapítvány – SZIA-adománybolt az oktatással, neveléssel, művészetekkel, kultúrával kapcsolatos dotációkra szakosodott: ezek lehetnek pedagógiai, pszichológiai kiadványok, fejlesztő könyvek, játékok, gyerekrajzok, tanítási segédeszközök, tankönyvek, jegyzetek. Elfogadnak szellemi adományokat is (ötletek, előadások, beszélgetések). Az E-cherry Adománybolt az angol charity shopokhoz hasonlóan működik, a vevők olcsón juthatnak hozzá a beadott ruhákhoz, könyvekhez, használati tárgyakhoz.

A KaritászPont adományboltjában külföldről és belföldről ingyen érkező tárgyakat árulnak – ruhákat, cipőket, játékokat, sportszereket –, a befolyó összegből pedig a rászorulókat támogatják. A Vitézi Rend karitatív részlege közvetlenül juttatja el a szegény sorban élőknek a hozzá beérkező dotációkat, határon kívülre is. A felajánlásokat minden hónap utolsó péntekén lehet leadni a Gazdagréti Közösségi Házban, előzetes egyeztetés után azonban a raktárt máskor is kinyitják. A Sorsváltozás Alapítvány kifejezetten a hajléktalanokat és hátrányos helyzetben lévőket támogatja adományboltjával, ahová műszaki cikkeket, ruhaneműket, használati tárgyakat vesznek be.

Ám ne csupán tárgyakra gondoljunk, amikor adakozni akarunk: felajánlhatjuk az időnket is. Az alapítványok, segélyszervezetek sokszor keresnek segítő kezeket ajándékot szelektáló, továbbító csapatukba, jelentkezhetünk ezekre is. Soha ne adjunk adományként szakadt ruhákat, használhatatlan eszközöket, és ne várjunk köszönetet, csak élvezzük az ajándékozás örömét!

Karácsonyi adománygyűjtő akció indult civil kezdeményezésre az albertfalvai szociálisan rászoruló családok részére. Tárgyi felajánlásokat és tartós élelmiszereket is várnak december 3-áig a Bükköny utca 30. szám alá.

Az adományboltok címe és nyitva tartási ideje:

Vitézi Rend Karitatív csoport

Cím: XI. kerület Bartók Béla út 134.

Telefon: 06-30-561-1284

Nyitva tartás: csak előzetes telefonos egyeztetés alapján

Sorsváltozás Alapítvány

Cím: XI. kerület Edömér utca 4.

Telefon:06-20-384-6913

Nyitva tartás: hétfő: 12:00-20:00
Kedd-Csütörtökig: 10:00-18:00

Péntek: 10:00-16:00-ig

SZIA - Adományboltja

Cím: XI. kerület Budafoki út 17/a

Telefon: 06-1-279-12-41, 06-20-270-0076

Nyitva tartás: 10:00-18:00-ig

Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány

Cím: XI. kerület október 23. utca 33.

Telefon: 06-20-328-9674

Nyitva tartás: H-Cs: 10-18 óráig, P: 10-16 óráig

KaritászPont

Cím: XI. kerület Karinthy Frigyes út

Telefon:06-1-351-19-77

Nyitva tartás: Hétfőtől - Péntekig: 08:00-16:00

E-cherry Adománybolt
Cím: XI. Vegyész u. 1-5.
Telefon: 06-30-999-6985

Nyitva tartás: Hétfőtől – Csütörtökig: 12:00 – 18:00

Péntek: 10:00 – 16:00