Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 27. péntek, Hella

A szociális munkásokat díjazták

Újbuda   |   2015, november 14 - 10:50
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Szociális munka Napja alkalmából több díjat osztottak ki az Újbudai Polgámesteri hivatal dísztermében azon dolgozóknak, akik munkájának köszönhetően jelentős mértékben javulnak a rászorulók életkörülményei.

A díjátadó ünnepség a Baltazár Színház kabaré előadásával kezdődött. A darabot Elek Dóra rendezte, a Férfiak, lányok című produkcióban a harmincas évek világa, korabeli sanzonok hangzottak el, a kabaréban a múlt ölelkezett a jelennel.

A rendezvényen Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és Szabolcs Attila országgyűlési képviselő a kerületi hivatalokban és intézményekben dolgozóknak köszönetet mondott a munkájukért, amelynek köszönhetően a rászorulók és fogyatékkal élők munkához jutnak, ezáltal életkörülményeik is javulnak.

A hivatalokban dolgozó humán-, gyermekjóléti és mentálhigiénés szolgálatot teljesítők nélkül a kerület nem tudná azt a segyítséget nyújtani, amelynek köszönhetően több száz ember jut munkához – mondta Győrffyné Molnár Ilona, az Újbudai Polgármesteri Hivatal Humánszolgálati Igazgatója

Molnár László alpolgármester lapunknak elmondta, az anyagiakon túl a segítség lelki mankót is jelent a munka világába visszatérőknek. MindezÚjbudának évi 150 millió forintjába kerül.

T.K.

Kerület Napja

Díszdiplomás pedagógusok

ARANY OKLEVÉL - (50 éve végzettek)

Borlói Rudolf

Dénes Gábor Ferencné

dr. Brooser Gáborné

dr. Jeszenkovitsné Witkovszky Hedvig

Kékesi Árpádné

Kovács Lajosné

Márkó Béláné

Molnárné Sárváry Mónika

Péter Zoltán László

Péter Zoltánné

Radó Tamásné

Végh Péterné

Viasz Margit

GYÉMÁNT OKTLEVÉL – (60 éve végzettek)

Antal Istvánné

Bayer Frigyesné

dr. Ganczer Sándorné

dr. Hegedűs Ferencné

dr. Honfi Lászlóné

dr. Kéménczy Istvánné

dr. Perczel Sándorné

dr. Szabó Miklósné

Erdei Istvánné

Farkas Sándorné

Fecske László

Gauland Mátyásné

Gombik Gyuláné

Győri Gáborné

Juhász Sándorné

Keil Mihályné

Miklós György

Nagy Éva

Pajor Antalné

Reichert Jánosné

Semsey Józsefné

Seres Bella Pál

Szabó Gergelyné

Vasbányai Ferenc József

Vincze Mátyásné

Zoltai Jenő Béla

VASOKLEVÉL – (65 éve végzettek)

dr. Fülöp Ferencné

dr. Mihályi Antalné

dr. Vámos Gézáné

Pintér Istvánné

RUBIN OKLEVÉL – (70 éve végzettek)

dr. Nagy Ignáczné

Kerület Napja

PÁLYAKEZDŐ PEDAGÓGUSOK

Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium

Demeter Rónai Fatime – angol szakos tanár

Lábbáné Hollai Katalin – tanító

Domokos Pál Péter Általános Iskola

Hegedűs Katalin – matematika szakos tanár

Szabadszállási Dóra – tanító

Farkasréti Általános Iskola

Vecsernyés Dóra – testnevelő tanár

Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola

Gaál Orsolya – tanító

Kovács Gyöngy – testnevelő tanár

Schram Andrea – földrajz szakos tanár

Szabó Nóra – tanító

Újbudai Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda,

Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola

Budai Boglárka – gyógypedagógus

Szakács Beatrix – gyógypedagógus

Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola

Deli Szandra – tanító

Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola

Túri Alexandra – magyar nyelv és irodalom szakos tanár

Dél-Kelenföldi Óvoda

Szabó Sallay Éva – óvodapedagógus

Gazdagréti Óvoda

Hargittai Mira – óvodapedagógus

Herbné Búza Katalin – óvodapedagógus

Lapp Erika – óvodapedagógus

Oláhné Czeizing Hedvig – óvodapedagógus

Rubintné Misányi Márta – óvodapedagógus

Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda

Mustyák Renáta – óvodapedagógus

Péringer Imola – óvodapedagógus

Solymosi Dóra – óvodapedagógus

Lágymányosi Óvoda

Kiss Viktória – óvodapedagógus

Sándor Bianka – óvodapedagógus

Sasadi Óvoda

Varga Daniella – óvodapedagógus

Virág Betti – óvodapedagógus

Kerület Napja

orvosok – gyógyszerészek

Arany díszdiplomás (50 éve diplomás)

dr. Dénes Judit – orvos

dr. Farkas Zita – orvos

dr. Fluck István Domokos – orvos

dr. Gefferth Gábor Károly – orvos

dr. Glausius Gáborné – gyógyszerész

dr. Gulyás Ilona Erzsébet – orvos

dr. Horváth Mária Anna – orvos

dr. Ivánovics Györgyi – orvos

dr. Juba Szilvia – orvos

dr. Kirnbauer Márta – orvos

dr. Mányai Sándorné – gyógyszerész

dr. Mohos Dénes István – orvos

dr. Pétsch Endre Gujdó – orvos

dr. Répay Izabella Mária – orvos

dr. Révész Ilona – orvos

dr. Sándor Szabolcsné – gyógyszerész

dr. Takácsy Imre – gyógyszerész

dr. Tarjányi Sándorné – gyógyszerész

dr. Unger Engelbertné – orvos

dr. Zámbolt Klára Erzsébet – orvos

Karáné dr. Kovács Judit Margit – orvos

Szőke Lajosné – gyógyszerész

dr. Szamosfalvi Imre – orvos

dr. Szilágyi András József – orvos

dr. Szőcs Éva Magdolna – orvos

dr. Tóth Katalin – orvos

dr. Tóth Tihamér Károly – orvos

dr. Trager Mária Katalin – orvos

dr. Vándorffy Kálmán – orvos

dr. Velcsey Ágnes Judit – orvos

dr. Verebélyi Tibor – orvos

Gyémánt díszdiplomás (60 éve diplomás)

Balogh Józsefné – gyógyszerész

dr. Balogh Sándor – gyógyszerész

dr. Kelemen Gyula – orvos

dr. Kovács Árpád – orvos

dr. Sidó Ferencné – gyógyszerész

dr. Sikó Mária Zsuzsanna – orvos

Gyarmati Józsefné – gyógyszerész

Vas díszdiplomás (65 éve diplomás)

dr. Kabar Zoltán – gyógyszerész

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.