- Ki számít ma dögös vagy szép nőnek?
Aki elhiszi magáról. Én egy negyvenes, pufi, jó csajnak érzem magam. Valószínű, a Fat Pig szereplőválogatásán is ez volt a fő szempont: belevaló és hiteles nőt kerestek. A színmű érdekes problémakört vet föl. Dióhéjban arról szól, hogy a könyvtárosként dolgozó, molett, egészséges énképpel rendelkező Helen és a Pásztor Tibor alakította jóképű, szexi, izmos Tom egymásba szeretnek. Működik a kapcsolatuk, boldogok. Az egyetlen gond Tom kollégáinak pletykaéhsége. Rosszindulatú szóbeszéd indul útjára, amikor kiderül, hogy Tom egy molett lánnyal jár. A darabot a premier óta telt ház előtt játsszuk, a közönség sokféleképpen szokott reagálni. Van, aki azt mondja, hogy igen, ezt így kell csinálni. A többiek elkeserednek, hogy ilyen világban élünk. Nekem a külcsín helyett egész életemben a belbecs volt fontos. Az embereket nem a külsejük, származásuk, bőrszínük, vallásuk, politikai hovatartozásuk alapján ítélem meg. Ha valakinek csodálatos a lelke, miért érdekelne, milyen templomba jár vagy milyen a szexuális érdeklődése? Szeretném azt hinni, hogy többen vannak azok, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én: derűlátók, optimisták.
- Hogyan befolyásolja a színházi világot a külcsín?
Nagyon szerencsés vagyok. Pályafutásom húsz éve alatt egyszer sem ért hátrány a külsőm miatt. Amikor Helent játszom, a legfontosabb, hogy önazonos legyek. A Fat Piget egyébként Neil LaBute írta a Broadway számára, Réti Barnabás fordította magyarra és Iványi Árpád rendezte. Utóbbi kettő kért fel a szerepre.
- Mitől lesz egy férfi vagy egy nő önazonos?
Ha elfogadja magát olyannak, amilyen. Többször kértek fel kozmetikai cégek, hogy reklám céljából kisimítsák az arcom. Isten őrizzen. Negyvennégy esztendős vagyok, a szemem körül bizony szarkalábak vannak. Ezek azok a testi jelek, amelyek arra emlékeztetnek, hogy milyen vagyok igazából. A homlokomon látható ráncok a színház, a gondolkodás ráncai. A szám és szemem körüliek a nevetésé, a mély árkok a szomorúságé. Mindegyiknek megvan a története. Ha valaki változtatni szeretne magán, tegye. Én viszont így fogadtam el magam. A Fat Pig kövér disznót jelent, és boldogan vagyok a darab fat pigje. Egy-egy mondat kemény gyomrost visz be a nézőnek. Amikor például a kolléganőm, Tóth Szilvia Lilla azt ordítja a színpadon, hogy „de hát ez egy undorító, kövér disznó”, a közönség már nem az általa alakított csinos Jeannie-t látja benne. Majd jön a feloldás, amikor Tom elmondja: azért választja Helent, mert cseppet sem olyan, mint ő.
- A magánéletben is nyitott, közvetlen ember vagy. Mi alapján ismerkedsz, kötsz barátságot?
Én még mindig az a gyomaendrődi falusi lány vagyok, akinek születtem. A családunk mindenkit tárt karokkal fogadott. Egy jó beszélgetés, eszmecsere után bárkit a szívembe zárok. A barátság viszont mindig két emberen múlik. Az egyik legrégebbi fiú barátommal huszonhárom éve ápoljuk a kapcsolatunkat, vele egymás mellett csendben ücsörögni is jólesik. A legjobb barátnőm Koltai Vivien színésznő, aki a Karinthyban is játszik. Képesek vagyunk egyszerre ugyanazt gondolni. A befelé forduló ismerőseimet is szeretem. Én is gyakran élvezem a magányt, amikor kivonom magam a forgalomból, kicsit elhagyatott vagyok. Jó néha magam mögött hagyni a televíziózással, színházzal, próbákkal együtt járó zsizsegést.
- Mi a különbség az elhagyatottság és az önsajnálat között?
Sokan hiszik, hogy mindig vidám és optimista vagyok. Ez nem igaz. Nagyon tudom magamat sajnálni. Ilyenkor utálom a környezetemet, rettenetes napjaim is vannak. Rondának érzem magam, csak támolygok, szinte átesem a kutyákon, idegesít a párom. Bőgök, ami amúgy nem nagy kunszt, mert minden nap legalább egyszer sírva fakadok, akár boldogságtól, meghatódottságtól. Aztán összeszedem magam, és nem dédelgetem tovább a rossz érzéseket.
- Mi a helyzet a dühvel? A Karinthy Színház monodrámájában, a Margarida asszonyban egy nagyon dühös hölgyet alakítottál. A magánéletben is tudsz dühös lenni?
Saját, már megtapasztalt dühömet vittem színpadra. Böhm György rendező abban segített, hogy a színpadon felerősítsem ezt az érzést. A mindennapokban viszont csillapítani kell. Amikor egy bevásárlóközpontban a sorban mögöttem álló nő harmincötödszörre tolja nekem a kosarat, igyekszem nem szóvá tenni. A színpad segít a felnőtté válásban: egyfajta terápia, ahol a közönség a terapeuta. A Margarida asszonyt ráadásul világos nézőtér előtt játszottam, az ott ülők így aktív részeseivé váltak az előadásnak. Rendkívül közönségközpontú vagyok.
- A Karinthy Színházban a közönség nagyon közel ül a színpadhoz. Változtat ez bármit is az alakításodon?
Mindenhol ugyanúgy játszom. A Karinthy abból a szempontból más, hogy ott érzem a nézők parfümjének illatát, hallom, ha valaki kibont egy cukorkát vagy sóhajt egyet. Így tanultam meg, hogy a színházat a közönséggel együtt alakítjuk. Nem tudnék nélkülük játszani, ők pedig nem tudnának nélkülem szórakozni. Drága Karinthy Márton igazgatónk mondta egykor, hogy
„a közönség nélkül mi semmik vagyunk”.
- Hogyan élted meg a Covid-járványt?
A színészet mellett három másik szakmám van. Ezek közül az egyiket gyakoroltam: több ezer szájmaszkot varrtam különböző karitatív szervezeteknek, illetve kórházaknak, idősek otthonának. A művészi hajlamaimat online éltem ki. Mesét olvastam ovisoknak és bölcsiseknek, gyerekeket tanítottam. Szerencsére húsz esztendeje élek egy fiúval, aki olyannak szeret, amilyen vagyok. Számunkra a Covid a nyugalomról, az együtt töltött időről szólt. A közönség azonban rettenetesen hiányzott. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor hosszú idő után először álltam ismét színpadra. Örkény István Tótékját játszottuk a Veres 1 Színházban. A közönséget érzékelve – szégyen, nem szégyen – örömömben elpityeredtem.
- A Tóték különösen közel áll hozzád. A magyar érettségidet is az Örkény-darabból írtad…
Húsz perc alatt dicséretes ötösre. A vizsga előtti napon találomra elővettem egy videokazettát, ami az Isten hozta, őrnagy úr! volt. Kívülről fújtam. Másnap, amikor a táblára írták a tételt, azt gondoltam: Te jó Isten, ezt a tételt nekem küldték!
- Szép, mély hangszíned van. Szoktál énekelni?
Én is azt vallom, amit Máté Péter: „zene nélkül mit érek én?”. Vannak számomra nagyon fontos, jól bevált zenék, amelyeket időről időre meghallgatok. Legyen szó Vivaldiról vagy egy mai slágerről. A színházban ugyanígy vagyok ezzel. A Karinthyban is szerepelek zenés darabban. Az operettek világát például imádom: a hatalmas tollakat, brilleket, fülbevalókat, ruhákat. A Marica grófnő az egyik kedvencem. Ebben minden együtt van: színház, muzsika, misztikum. El kell varázsolni a közönséget. Az a feladatom, hogy a nézők két-három órára elfelejtsék a napi szintű gondokat, nevessenek, sírjanak.
- A monodrámát leszámítva ez nem csak a te feladatod. Mennyire fontos az együttműködés a kollégákkal?
Húsz éve vagyok a Karinthyban az ország legnagyobb társulatának tagja, hiszen rendszeresen érkeznek vendégszínészek és -rendezők. Végigültem Schubert Éva, Sztankay István és Pásztor Erzsi próbáit, rengeteget tanultam tőlük. Kislányként Gyomaendrődön a tévé előtt ámulva néztem őket. Gyakran sírtam vagy nevettem a színházi közvetítéseken. Aztán hirtelen ott találtam magam a színházban, és megszületett a misztikum. Egyszer Pásztor Erzsivel próbáltuk a Gőzben című darabot. Az egyik jelenetben a kanapén feküdtem, miközben Erzsi hozzám beszélt. Hirtelen felültem, és elsírtam magam. Ekkor tudatosodott bennem, hogy megvalósult az álmom. Az egykor a tévében csodált Pásztor Erzsinek foghatom a kezét a tapsrendben.
- Kasszás Erzsi is varázslatos?
Abszolút. Kasszás Erzsi nagyon közel áll a szívemhez, ugyanolyan a habitusunk. Nem sokkal a szerep felajánlása előtt bementem egy drogériába, ahol három lány a lánybúcsújára készült. Színes bóbitákkal a fejükön rohangáltak a sorok között, miközben énekeltek, és mindenkit megöleltek. A személyzet mosolygott, gratulált. Mindig minden boltban van egy kasszás, aki tele van szeretettel.
- A szeretet segít, hogy egy-egy társadalmi kérdés mellé állj? A számos terület, például az állatok, a gyermekek és a környezet védelme közül melyik a szívednek legkedvesebb?
Szívesen állok minden olyan ügy mellé, amiről azt gondolom, jót lehet tenni. Ilyen az állatvédelem, vagy egy-egy olyan alapítvány anyagi segítése, amely csak adományokból tudja fenntartani magát. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. A most felnövő generáció elképesztő változásokat él meg. Iszonyat gyorsan fejlődik a világ, ezáltal a kommunikációjuk. Egy, szinkronszínészek utóképzésére szakosodott iskolában öt esztendje tartok önismereti órákat. Igazán büszke voltam, amikor a tanítványaim az év tanárának választottak. Fontos, hogy egy ismert személy ne csupán a nevével járuljon hozzá a támogatói munkához.
- Amikor színésszel beszélgetek, mindig megkérdezem, hogy mi áll közel a szívéhez: színház, tévé vagy szinkron?
A színház a szerelmem, a televízió, a film és minden más csak a szeretőm. Az ember szeret együtt lenni a szeretőjével, mert abban van valami izgalom és misztikum. Az igazi boldogság viszont a szerelmünkkel lenni. A színház nekem a szerelmem, a szívem csücske, és csak utána jönnek a szeretők.
T. K.
