Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A műegyetem két csapata is indul a Shell Eco-Marathon Europe-on

Újbuda   |   2016, február 18 - 10:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hat diákcsapat, köztük egy BME-s is képviseli Magyarországot idén a Shell Eco-Marathon európai versenyen. A versenyen azok győznek, akik a legnagyobb távolságot tudják megtenni egy liter üzemanyaggal.

Huszonnyolc ország 229 diákcsapata, köztük öt magyarországi egyetem és egy középiskola diákjai indulnak az üzemanyag-hatékonysági viadalon, amelyet június 30. és július 3. között rendeznek Londonban. Idén debütál a viadalon a Debreceni Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Paradicsom csapata is: előbbiek egy elektromos prototípus autóval, utóbbiak a városi koncepciójárművek kategóriájában vágnak neki a távnak. A korábbi résztvevők közül ismét ott lesz a BME másik csapata, a GSZK Shark Team, amely a tavalyi első versenye után ismét dízel hajtású járművel indul a prototípus kategóriában. Szintén második versenyük elé néznek a Szegedi Tudományegyetem diákjai, akik ez alkalommal is elektromos és prototípus járművel indulnak. A győri Széchenyi Egyetem SZEnergy csapata - amely a legtapasztaltabb magyar csapatként kilencedik alkalommal vesz részt a versenyen - jelentősen átalakította elektromos városi koncepcióautóját az idei megmérettetésre. Egyetlen magyar középiskolás indulóként a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai is bemutatkoznak járművükkel.

fotó: formula.hu
A Shell Eco-marathon 30 éve inspirálja a fiatalokat szerte a világban, hogy energiahatékony járműveket tervezzenek és építsenek – állítja Erik Boninó, a Shell nagy-britanniai cégének vezérigazgatója. Az első, 1985-ben rendezett európai versenyen a győztes 680 kilométert tett meg egy liter benzinnel. Ma a versenyzők már más eszközöket is alkalmaznak, kezdve a 3D-s nyomtatástól egészen az alternatív energiák üzemanyagként való felhasználásáig. A rekord jelenleg 3 771 kilométer egyetlen liter benzinnel, ami a London-Róma távolság megtételét jelentené oda-vissza.

MTI/Újbuda