Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A kommunizmus áldozataira emlékezett a helyi KDNP

Újbuda   |   2016, február 25 - 15:33
Nyomtatóbarát változatSend by email

„Megtorlás, koncepciós perek, terror a kommunizmusban” címmel tartott előadást Horváth Attila jogtörténész a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja előestéjén, február 24-én. A KDNP 11. kerületi szervezetének rendezvényén megtelt a Karinty Frigyes úti iroda melletti könyves kávézó.

Egyre több kutatócsoport, köztük például a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Veritas Történetkutató Intézet foglalkozik kommunizmussal, a kommunista diktatúra áldozataival. A hagyományos egyetemi kutatócsoportok mellett sok fiatal történész is kutatja ezt a korszakot. Rengeteg levéltári forrás került elő, ezek nyomán több millió folyóméter levéltári anyagot kell átnézni, végigolvasni, feldolgozni. Jó részüket mostanra digitalizált és az interneten elérhető, nagymértékben megkönnyítve ezzel a kutatók és a téma iránt érdeklődő laikusok dolgát.

Horváth Attila jogtörténész szerint azonban máig felbecsülhetetlen, hogy mekkora veszteség érte az országot: - El tudjuk mondani, hogy hány embert végeztek ki, mennyit börtönöztek be, de a megkínzott, agyonvert emberek száma sose lesz pontosan kideríthető. A megkínzottaknak, családjaiknak, hozzátartozóiknak okozott lelki sérelmekről nem is beszélve - mondta. A meghurcolások része volt az is, hogy sokan nem folytathatták hivatásukat, ennek következtében soha nem tudtak teljes mértékben kiteljesedni. Rengeteg volt a pszichés probléma, az öngyilkosságok számát tekintve is élen járt Magyarország. Ezek mind-mind olyan egyéni és csoportos tragédiák, amit Horváth Attila szerint nagyon nehéz lesz valaha is teljes mértékben feltárni.

A traumáknak a társadalmi szintű feldolgozása még inkább gyerekcipőben jár, Horváth Attila szerint a publikum is igazán ismeri ezeket a történeteket. Legtöbben a Rákosi rendszerhez kapcsolják a nagyobb atrocitásokat, de a Kádár rendszer vonatkozásában már megoszlanak a vélemények. Sokan illúziókat táplálnak a Kádár rendszerrel szemben, a puha diktatúrára pozitívan tekintenek. A jogtörténész szerint ez, komoly téveszme.

Gyorgyevics Miklós kereszténydemokrata önkormányzati képviselő szerint a történelmi emlékezet szempontjából fontos a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja és az évenkénti megemlékezés. – Nem nyilvánvaló, hogy a kommunista berendezkedést követően, a szovjet hadsereg és a szovjet géppuskák árnyékában, mennyi embernek kellet elviselnie valamifajta üldöztetést, olyat, ami mai ésszel jószerivel fel sem fogható – mondta Gyorgyevics Miklós, aki szerint a társadalom gerincét törte meg a kommunizmus.

H.L.