Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A felnőtteknek is segítenek

Újbuda   |   2020, április 23 - 11:55Nyomtatóbarát változatSend by email

Március közepe óta, a polgármesteri döntést követően, szünetel a kerületben az óvodai ellátás. Az önkormányzat és intézményei ügyeleti rendszerben segítenek azoknak a családoknak, amelyek a szülők munkája miatt nem tudják megoldani gyermekük elhelyezését. Az óvodai ügyeleti rendszerről Tóth Ildikót, az Észak-kelenföldi Óvoda intézményvezetőjét kérdeztük.

Nyolc óvoda fogad a kerületben gyerekeket, úgy tűnik, a legtöbben az Észak-kelenföldi Óvodába érkeznek. Itt most tizenegyen vannak, két csoportban. László Imre polgármester felajánlotta a Szent Imre Kórháznak, hogy igény szerint az ott dolgozók bölcsődés és óvodás korú gyermekeinek ügyeleti ellátást nyújt az önkormányzat. A Mogyoróskert Bölcsődével együttműködve a kórházhoz közeli intézményben is tartanak óvodai ügyeletet. Itt március 23-a óta reggel fél héttől várják az egészségügyi dolgozók gyermekeit, akkor is, ha nem a kerületben laknak.

Mennyiben változott meg a járványhelyzet miatt az óvodai munka?

Olyan szempontokat is figyelembe kell most vennünk, amelyekkel eddig is tisztában voltunk, de jelenleg minden mást felülírnak. Sosem volt annyira fontos kérdés, mint most, hogy milyen távolságról érkeznek kollégáink, gépkocsival jönnek vagy tömegközlekedéssel, milyen korú családtagokkal élnek együtt, van-e köztük egyedülálló kisgyermekes és így tovább. Mindezeket figyelembe véve oldjuk meg az ügyeletet, illetve próbáljuk megtalálni azokat a feladatokat, amelyeket home office-ban is el lehet látni. Az óvónők egy része például rendszeres kapcsolatot tart a csoportjába tartozó gyerekekkel, ötleteket adnak a lakásban rekedt családoknak a fejlesztésre, a kicsik elfoglalására.

Rendelkezésre állnak az intézményekben megfelelő védőeszközök?

Az önkormányzat biztosított számunkra megfelelő mennyiségű maszkot és gumikesztyűt, valamint fertőtlenítőszert, amellyel az épületet fertőtlenítjük, illetve folyékony szappant és bőrbarát fertőtlenítőt is, amelyet az óvodákban használunk.

A kerületben működő, információkat és segítséget nyújtó call center szolgáltatásban óvodapedagógusok is részt vállalnak. Mi az itt dolgozók konkrét feladata?

A call centerben tevékenykedő kollégáink azoknak adnak tanácsot és nyújtanak segítséget, akik a járványhelyzet miatt fordulnak az önkormányzathoz. Igyekeztünk olyan munkatársakat választani erre a feladatra, akik vagy korban közelítenek a leginkább veszélyeztetett korosztályhoz, vagy kisgyermeket nevelnek, esetleg egyedülállók. És az sem mellékes, hogy megnyugtató, kedves hangjuk van. Akik ezt vállalták, negyedik hete dolgoznak így, kitartóan, nagy elhivatottsággal, mindegy, hogy szombat, vasárnap, vagy épp húsvét van. Több száz hívást fogadtak az utóbbi időben. Úgy tapasztalták, hogy a segítségkérés mellett lelki megnyugvásért telefonálnak a legtöbben.

Újbuda