Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A fehér színben minden benne van

Újbuda   |   2015, március 31 - 13:05
Nyomtatóbarát változatSend by email

Serényi H. Zsigmond hosszú évek óta Újbudán él és alkot. A szegedi születésű művész pályája során táblaképeket, akvarelleket, kollázsokat, képgrafikákat készített, emellett reklámgrafikai munkássága is jelentős.

Festészetére nagy hatással volt Moholy-Nagy László és Josef Albers művészete; folyamatosan törekedett a letisztultabb, konstruktív képi megfogalmazásokra. A geometrikus formarendszerrel való kapcsolata a kilencvenes években kezdődött – ebben a periódusban érezte meg a tiszta geometriában lévő szellemi erőt és formai lehetőségeket. Egy évben 500-800 vázlatot készít, ezeket folyamatosan tanulmányozza, figyeli, és választja ki közülük azokat, amelyeket később megvalósít.

Nem síkban fest, hanem nagyon finom, különböző vastagságú fonalak applikálásával éri el a térgeometriai, plasztikus hatást. Színeket nem használ, vallja: a színek elvezetik az embert, így a művészt is, a fehér színben pedig minden benne van. Alkotásait mind egy folyamat részeként értékeli, a formák, szimbólumok jelentéséről így gondolkodik: „a horizontális vonalak az abszolút nyugalmat jelképezik, a háromszög csúcsai, a találkozások pedig a feszültség különböző fokozatai”.

Synthesis című kiállításának egyedülálló technikával készült darabjai mind az általa megkívánt formai és szellemi tisztaságot fejezik ki. Ars poeticáját így összegzi: „az a munka, amit élete folyamán az ember vállal és művel csak akkor válik hitelessé, ha egész élete folyamán tisztességes életet él.”

A Synthesis című kiállítás április 11-ig látogatható munkanapokon 11-18 óráig, szombaton 10-14 óráig és a rendezvények ideje alatt a B32 Galériában (Bartók Béla út 32.).

Újbuda