Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 23. hétfő, Dezső

A céltartalékot növeli az állami támogatás összege

Újbuda   |   2019, augusztus 8 - 12:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Egy nyilvánosan és két zártan tárgyalt előterjesztést vett napirendjére a képviselő-testület az augusztus 1-jén megtartott rendkívüli ülésen.

A minimálbér és a garantált bérminimum idei emelésével kapcsolatos intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján a belügyminiszter az önkormányzatoknak kiegészítő támogatást ad a béremelésekből adódó bértöbblet kompenzálására. Újbuda Önkormányzata 124,5 millió forintot kapott ezen a jogcímen, ezt az egyhangúlag támogatott javaslat értelmében a gazdálkodási céltartalékba helyezték, tekintettel arra, hogy a közfoglalkoztatottak megnövelt bérét az eredeti költségvetésben már biztosították.

A zárt ülésen döntés született az október 13-i önkormányzati választás helyi választási bizottsági tagjainak és szavazatszámláló bizottsági tagjainak megválasztásáról, valamint elbíráltak egy településképi bejelentési eljárásban érkezett fellebbezést is.

(Újbuda)

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Streetball kupa Gazdagréten  

Idén első alkalommal kerül megrendezésre az Újbudai Streetball Fesztivál, melynek első állomása Gazdagrét volt a május 14-ei hétvégén. A viadalon nyolc csapat vett részt kettő korosztályban, és a nyárias napsütésben igazi közösségépítő, öröm kosárlabda zajlott a pályákon. A második állomás Őrmezőn volt, május 22-én, és a sorozat a Bikás parkban zárul május 29-én. A rendezvény szervezői Újbuda Önkormányzata, a Gazdagréti Közösségi Ház, a Kaptár, és az Újbuda Sportjáért. A streetball­sorozat fővédnöke Bakai-Nagy Zita alpolgármester és Keller Zsolt önkormányzati képviselő.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.