Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 28. szerda, Vencel

25 millió forint vásárlóértéke Újbuda ingatlanpiacán

Újbuda   |   2020, november 5 - 15:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

Saját ingatlant vásárolni sohasem volt egyszerű. Az évről évre folyamatosan emelkedő négyzetméter árak pedig csak még nehezebbé tették azok dolgát, akik ingatlanbefektetésen törik a fejüket. Az Ingatlannet.hu szeptemberi statisztikáit felhasználva kiszámolta, mit ér 25 millió forint Újbuda ingatlanpiacán. Emellett elemzésükben azt is sorra veszik, hogy milyen tényezők könnyíthetik meg a vásárlók helyzetét.

Örüljünk, ha 25 millió forintért egy garzont kaphatunk

Az ország egészéhez képest drágának mondhatóak az Újbudán megvásárolható lakások. Az Ingatlannet.hu által kiemelt városrészek közül Madárhegyen hirdetik legmagasabb átlagáron a téglalakásokat, itt 25 millió forint mindössze 23 m²-reelég. A keretösszegből ennél két négyzetméterrel lehetett nagyobb lakást kapni Gellérthegyen, négy négyzetméterrel nagyobbat pedig Albertfalván. Lágymányoson, Péterhegyen és Szentimrevároson pontosan egy 30 m²-es garzonra volt elegendő 25 millió forint. A büdzséből Kelenföldön jött ki a legtágasabb, valamivel nagyobb, mint 30 m²-es lakás.

A házak piacán szinte semmire sem elegendő 25 millió forint

A XI. kerületben családi házat vásárlóknak is jó mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Ha a korábbi példában vett 25 millió forintot teszik le az asztalra, akkor Sasadon 27, míg Kelenföldön és Hosszúréten 31 négyzetmétert kaphatnak. Ezek az alapterületek pedig aligha elégítik ki egy család igényeit, de még akkor is szűkös otthonról beszélünk, ha csak egyedül él az ember.

A Pest megyében elérhető átlagbérrel számolva(nettó 240 ezer Ft/hó), a 25 millió forint 8 év 7 hónap spórolásával gyűlne össze. Ráadásul ekkor a havi fizetés teljes félrerakásával kalkuláltunk és nem vettük figyelembe az olyan rendszeres kiadásokat, mint a rezsi, az étkezés vagy a szórakozás. Mindezek után úgy tűnik, hogy önerőből szinte lehetetlen véghezvinni a saját lakás vásárlási projektet.

Jönnek a megoldások!

Szerencsére a saját lakásra vágyóknak nem kell letenniük a terveikről. Az 5%-os lakásáfa máris csökkentheti az árakat. Az új áfaszabály az Ingatlannet.hu példájában vett, Újbudán meghirdetett lakások esetén, 5,5 millió forint megtakarítást jelent. A családosok számára plusz jó hír, hogyha CSOK-kal vásárolnak, akkor még ezt az 5%-os áfatartalmat is visszaigényelhetik, ami a példában szereplő ingatlanoknál 1,25 millió forintot jelent.

A jövő évtől még további támogatást nyújt az állam a családi otthonteremtési program keretében. Ennek egyik pontja az illetékmentesség CSOK-osoknak, mellyel az ingatlan értékének 4%-át lehet megtakarítani. A programban szerepel a többgenerációs CSOK is, melynek értelmében a családi ház tetőterét beépítők, akár 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.

Az MNB új, 50 pontos javaslatcsomagja is igyekszik segíteni a saját otthonhoz jutást. A fiatalok számára az úgynevezett fecskeház programot indítanák el, melyen belül új lakások épülnének. A nagyobb kínálat ugyanis az árakra leszorító hatással lehet, ezáltal pedig nagyobb esély nyílna a vásárlásra.

 

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újbuda korelnökei  

Dobay Kálmánné

Az elmúlt hetekben több idős újbudai lakos ért el fontos mérföldkövet. Bakai-Nagy Zita alpolgármester személyesen köszöntötte a 95 éves Gréti nénit, aki még mindig nagy energiával készít babákat, valamint a 95 esztendős nyugalmazott fizikatanárt, Dobay Kálmánnét. Ihász Lajosné és Rauscher János pedig egyaránt a 90. életéve betöltését ünnepelte.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.