Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

25 éves a Szent Gellért Óvoda

Újbuda   |   2017, február 6 - 15:56Nyomtatóbarát változatSend by email

Jótékonysági estet tartottak a negyed évszázada, magán kezdeményezésre létrejött Szent Gellért Óvoda fennállása alkalmából február 4-én. Az eseményt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban rendezték.

Hoffmann Tamás polgármester szerint, ha a gyerekek kiskoruktól kezdve keresztény közösséghez tartoznak, akkor stabil erkölcsi alapokra építkezhetnek egész életükben. Úgy véli, emiatt kiemelkedő szerepe van az oktatásban a Szent Gellért Óvodának.

Felcserné Hegedűs Klára intézményvezető a kezdetekről elmondta, az ovi magán kezdeményezésre indult 1992-ben, fenntartója azóta is a Szent Gellért Óvoda Egyesület. A dolgozók mindannyian keresztény szemléletűek, az intézményben pedig családias a hangulat.

Semsei Rudolf, az egyesület elnöke úgy véli, az ovialapítása értékteremtés volt, amely értéket meg is kell őrizni. Felhívta a figyelmet az intézmény közösségépítő szerepére is.

Matolcsy Károly alapító hozzátette, a keresztény közösség kialakításával saját gyerekeiknek akartak szebb jövőt biztosítani. Az intézmény létrejöttéhez szerinte hitre és kitartásra volt szükség, de úgy véli a folyamatosan változó világhoz is alkalmazkodni kell. Állítása szerint a küldetés örök: a gyermekek és szülők egyaránt otthonra lelnek a Szent Gellért ovi keresztény közösségében.


A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott eseményen Snell György segédpüspök is részt vett, február 5-én pedig ünnepi szentmisét tartottak.

H. S.