Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 23. kedd, Lenke

1956: a felismert szabadság közössége

Újbuda   |   2021, október 25 - 15:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hatvanöt évvel az 1956-os forradalom után, egy békésebb, de politikai feszültségekkel terhes Magyarországon fel kell tennünk a kérdést: tudunk-e még újat vagy mást mondani azokról az októberi napokról?

Ez a kérdés a szabadság elmondhatóságáról és a változások hirtelenségéről szól. A haza egyesítésének mélyből fakadó és a legváratlanabb pillanatokban feltörő akaratáról. Október 23-án mindezekről próbálunk beszélni. De a szabadságról való beszéd sohasem lehet tökéletes, mert a szabadság cselekvés, a szabadság döntés. Annak felismerése, hogy elég volt.
Így voltak ezzel 1956 hősei; a pesti nők és srácok, az újbudai szabadságharcosok, a vidéki ellenállók, a Szabad Európát hallgatók és az emigrálni kényszerülők. A költők és az írók, a munkások és a munkásnők. Az ápolók, a bújtatók és az elbújtak. Az elesettek és a halálra ítéltek. A fiatal diákok és a sokat látott idősebbek. 1956 hősei egyek és egyenrangúak. Olyan sokszínű és gazdag egyformaságot alkotnak, amelyet a szabadság iránti univerzális vágy tart össze.
Egy ünnepi emlékezésnek mindig van a jelenkorhoz szóló üzenete is. Hiszen a szabadság sohasem adott, azért újra és újra meg kell küzdenünk. Adottnak vesszük, pedig olyan érték, amelyre ha nem vigyázunk, elveszíthetjük. Mindig voltak és lesznek ugyanis olyan erők a történelemben, melyek mások szolgaságában, mások kirekesztésében és elnyomásában látják boldognak magukat. De mindig ott van az az erő is, amely képes nagyot alkotni.
Senki nem láthatta igazán 1956. október 22-én, hogy másnap új irányt vesz a magyar történelem, hogy a szabadság valódi formára lel. Mert a magyar forradalmat és szabadságharcot csak történetileg verték le. A szovjet tankok bejöttek, és évtizedekre teret foglaltak. De ez csak fizikai térfoglalás volt, a szívekig nem tudtak lehatolni. Ott maradt szabadságvágyunk megtörhetetlensége és a kivégzett forradalmárok emléke. A gyász csendességében is zajos volt. Hordozták családok és barátok, de ez a mély emlékezés és fájdalom figyelmeztette a hatalmasokat is: a békéért és a hazáért folytatott harc a szívekben folyik tovább.
És ami a szívben zajlik, ahhoz elnyomó hozzá nem fér. Hosszú évtizedek jöttek, mindennapjaik a visszaszámlálás napjai voltak. Tudták ezt az otthon falai között emlékezők és gyászolók, és éppen ettől féltek a hatalmasok is.
Ám a történelem nem magától zajlik, azt mi alakítjuk. A vágyak és a gondolatok kapukat nyitnak, csak rajtunk áll, hogy belépünk-e. És most sem dönthetünk másként, mivel a szabadságnak nincs alternatívája. A mérgező rendszerek ellen fellépni, maga a hazaszeretet. Ez az, ami ott van a másik ember, a másik magyar tekintetében – csak bele kell néznünk, és meglátjuk.
1956 az egymásban, a másikban felismert szabadság közössége. Sok mindent elmondtak és elmeséltek 1956-ról, de minden ebből a felismerésből indul ki, és oda is tér vissza.
Nincs tisztább valóság, mint a szabadság valósága. 1956 ezért örök, ezért egyetlen, és ezért minden magyaré.

László Imre, Újbuda polgármestere

Koszorúk a hősök emlékére
Idén is tisztelettel adóztak a kerület vezetői az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseinek emlékének. Orosz Anna alpolgármester az Október huszonharmadika utcai emléktáblánál koszorúzott (képünkön), míg lapzártánk után Schwéger Tamás emléktáblájánál, illetve a hatvanöt évvel ezelőtti harcok egyik fő színterén, a Móricz Zsigmond körtéri Gombánál tartottak megemlékezéseket.