Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 21. szombat, Alajos, Leila

Újbuda

Borok és rózsák Budafokon

A rózsanemesítésről híres Budatétényi Rozáriumban rendezték meg idén is a Kárpát-medencei Borászok 7. Találkozóját. A határon innen és túlról érkező neves borászok legjobb boraikat kóstolhatta a közönség, de a két nap alatt ismert folk zenekarok is felléptek.

40 éves a MAFC

A hétvégén ünnepelte 40. évfodulóját a MAFC Kosársuli, a Műszaki Egyetem legendás sport klubjának egyik legnevesebb szakága. Ezen a  napon rendezték meg a kosárlabda csapat egyik mentoráról elnevezett Heisler Péter Kupát, melynek eredményhirdetésén a szakosztály egy névre szóló kosármezt ajándékozott Hoffmann Tamás polgármesternek.

Kárpátaljai gyerekeknek indult gyűjtés

Már az első nap játékmackók, kifestők és munkafüzetek sorakoztak a Kelenföldi városközpontnál felállított standon, az adakozási kedv mindig is nagy volt az újbudaiak körében. A Gyermekekért XI. Alapítvány ezúttal a kárpátaljai kistelepülés, Mezővári iskolájáért és óvodájáért rendezett gyűjtést.

Meghívó a Nemzeti Összetartozás Napjára

Az újbudai KDNP és IKSZ a Trianoni Békediktátum, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából immáron hagyományos megemlékezést tart, melyre mindenkit szeretettel hívunk.

Ökoiskola lehet a Pető Intézetből

Ahhoz, hogy egy intézmény ökoiskolává válhasson, számtalan szempontrendszernek kell megfelelnie. Ebből az egyik legfontosabb a szelektív hulladékgyűjtés bevezetése és annak folyamatos működtetése, amely komoly szervezési és anyagi feladatot ró az egyes intézményekre. Ennek a fontos kritériumnak a teljesítéséhez segítette hozzá Újbuda Önkormányzata a Pető Intézetet.

A Pünkösdről

Idén, május 27-én ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, mely mindig a húsvét utáni ötvenedik napra esik. Karácsony és húsvét mellett pünkösd a harmadik legjelentősebb ünnep.

Játék minden mennyiségben

A Bikás parkban az idei gyermeknapi rendezvényen az Irígy Hónaljmirigy, Vastag Tamás és a KFT lépett fel, a kicsiket pedig többek között ugrálóvár, élő csocsó, szörfdeszka és kézműves sátor várta.

Színesedik a város Kelenföldön

A Kelenföldi pályaudvar lepusztult aluljárója sosem tartozott a városrész látványosságai közé, de a Táncsics Mihály Kollégium önkéntes diákjai tettek róla, hogy a helyzet megváltozzon. A kollégisták a Színes Város Mozgalom keretében a város és vidék találkozását festették fel vidám, meseszerű jelenetekben az aluljáró kijáratának falára.

Játszótereket neveztek el

A gyereknap közeledtével Újbuda Önkormányzata 70 kerületi iskola és óvoda bevonásával hirdetett pályázatot. Az "Adj nevet a játszóterednek" programban a szülők és a gyerekek szavazhatták meg, mi legyen kedvenc játszóterük neve. A névadó pályázat lezárására a Károli Gáspár téri felújított játszótéren került sor.

Jordán Tamás új hangoskönyvéről beszélt

Jordán Tamás József Attila estjei az elmúlt években az egész országban ismertté váltak, a Kossuth-díjas színész most a költő válogatott verseivel megtöltött hangoskönyvvel rukkolt elő. Lévai Balázs műsorvezető a Műszaki Egyetem könyvtárában beszélgetett a színésszel, aki életéről, a költővel való viszonyáról és egyetlen saját verséről mesélt a közönségnek.

Válassz sportot Újbudán!

Alig néhány napja, hogy átadták a bikás parki felnőtt fitnesz pályát és a rekortán futókört, máris újabb sportágakkal, a jégkoronggal és a vízilabdával bővült a mozgási lehetőségek köre Újbudán.

Oldalak