Újbuda
Legek és érdekességek az olimpiákról
Tudja Ön, hogy ki volt az első női olimpikonunk? Hogy hány centiméter magas volt az eddigi legmagasabb versenyző? Mely versenyszámban milyen rekordok születtek az évszázad során? Az összeállításunkban ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni.
Szabadság, víz, szerelem - interjú Horváth Gábor Olimpikonnal
Horváth Gábor olimpiai bajnok kajakosunk 2008-ban tette le a lapátot. Családjával a XI. kerületben él, és itt dolgozik sportmenedzserként. Az Olimpia apropóján beszélgettünk vele karrierjéről és életéről.
Tűzoltók az oviban
Különleges vendégek érkeztek szerdán az Eszterlánc Angol-Magyar Montessori Óvodába. A kerületi tűzoltók a kicsik kívánságára bemutatót tartottak az óvodásoknak, akik nagy ovációval fogadták a lánglovagokat.
Bakelit 60+ programsorozat - újbudai retróláz
Igazgatási szünet az önkormányzatban
Újbuda Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy 2012. július 23. és augusztus 10. között Újbuda Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, az Adóügyi Osztály Ügyfélszolgálata és a Szociális és Egészségügyi Osztály Ügyfélszolgálata ügyeleti rendszerben, csökkentett létszámmal tart nyitva.
Lefűrészelték a lószobor lábát
Somogyi József alkotása a Szirtes út és a Kelenhegyi út közötti a XI. kerülethez tartozó parkos területen található. Az 1965-ben készült alkotás körülbelül két méter magas, egy nőt és egy csikót ábrázol. Előtte korábban egy vízmedence volt, amit idővel beköveztek.
Gyümölcsvásár kedden és pénteken
Augusztus végéig mézédes dinnyéket, barackokat és egyéb idénygyümülcsöket vásárolhatnak a lakosok az albertfalvi templomkertben. Mindezt őstermelőktől jutányos áron.
Kívánságot teljesített Újbuda 'jó tündére'
Végigsiklani egy gördeszkapályán, hajózni a Dunán, megnézni egy balettelőadást, megsimogatni egy pónit, elmenni a Vidámparkba, vagy a cirkuszba. Nem tűnik teljesíthetetlen kérésnek. Vannak gyerekek, akiknek ez mind megadatik egy nap alatt, míg mások éveken keresztül áhitoznak azért, hogy legalább egy teljesüljön ezekből.
Motoros baleset a Szent Gellért téren
Feltételezhetően súlyos sérüléssel vittek kórházba egy férfit, aki motorkerékpárjával elcsúszott a XI. kerületi Szent Gellért térnél.
Újbudai sikerek triatlonban
A férfiaknál és a nőknél is újbudai hármas nyerte szombaton a Debrecenben rendezett triatlon országos váltóbajnokságot.
Folytatódnak a gázvezeték-építési munkák a budai alsó rakparton
Várhatóan július 30-án, hétfőig tartanak a gázvezeték építése miatt forgalomkorlátozások a budai alsó rakparton.
Megnyílt Magyarország első beltéri kalandparkja
Köteles kalandpálya, fedett gördeszka-pályák, mászófal, görkorcsolyapálya, streetball és számos egyéb program próbálható ki a csarnokban.
Virágágy tervező pályázatot hirdet a Főkert és a Főgáz
FŐKERT Nonprofit Zrt. és a FŐGÁZ közös, virágágy tervező pályázatot hirdet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A két közműcég összefogásának, illetve a pályázatnak a célja, hogy felhívja a gyerekek és felnőttek figyelmét a zöld fontosságára, arra, hogy a városi tér a lakosságé, az Ő kikapcsolódásukat, rekreációjukat hivatott szolgálni.
Meghibásodott dunai hajó
Csütörtökön kora délután a D12-es hajójárat Kopaszi-gát felé tartó Hungária nevű hajója 25 fővel a fedélzetén az indulást követően meghibásodott.