Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 4. szerda, Ráhel, Csenge

Újbuda

Kelenföldi Városközpont: stopot rendelt el Újbuda  

Zajgátló övezet lehet a Budaörsi Repülőtér környékén, változtatási tilalom a Kelenföldi Városközpontra, az önkormányzat állja az ebédpénz drágulását – ezekről is döntés született a képviselő-testület szeptember 2-i rendkívüli ülésén.

Aszfalt helyett zöldfelület  

Három olyan helyszínen kezdődött meg a kerületben a zöldfelület-rehabilitáció, ahol régi, rossz, funkció nélküli burkolt felületek vannak. Ezeket elbontják, helyükön csak a közlekedési útvonalakat építik ki vízáteresztő burkolattal, a többi részen pedig zöldterületet alakítanak ki vegyes növénykiültetéssel, virágokkal, cserjékkel, néhány paddal. Az első ütemben a Tétényi út–Andor utca sarkán, a Fehérvári út–Mezőkövesd utca sarkához közeli területen, illetve az Albert utca–Csurgói út sarkánál bontják fel az aszfaltot és zöldítik be a tereket. Újbuda Önkormányzata az idei három helyszín után jövőre újabbakkal folytatja a programot.

Megújult a Törcsvár ovi  

Átadták a Törcsvár utcai óvoda régi épületének nyáron felújított belső tereit. A négy csoportszobában kicserélték a burkolatokat, a berendezéseket és a bútorokat. Az óvodában évek óta zajló fejlesztéseknek hála az elmúlt években új épületrésszel, tornateremmel, sószobával és számos új helyiséggel bővült a kerület egyik legszebb ovija.

Elvették a kerületek utolsó eszközét  

Egy friss kormányrendelet az önkormányzatok településképi véleményezési jogát az Országos Építészeti Tervtanács hatáskörébe helyezte át. Az építéshatósági jogkör megvonása után már csak ez a jog maradt az önkormányzatok kezében, amely korlátozott mértékben ugyan, de lehetőséget adott arra, hogy egy település nemet mondjon egy beruházásra. Az új rendelet értelmében a kerületeknek nem maradt beleszólásuk abba, hogy mi épüljön a területükön.

Buborékokra céloz az idei ARC  

Világ buborékjai, egyesüljetek! – ezzel a szlogennel hirdették meg a 22. ARC közérzeti plakátpályázatot, amelyre több mint nyolcszáz alkotó nevezett társadalmi problémákra és világjelenségekre reflektáló művekkel. Az ARC kiállításának harmadik esztendje ad otthont a Bikás park, az idein megjelentek az év olyan témái is, mint az ukrajnai háború, a rezsiemelés, a pedagógusok helyzete vagy az aszály.

Sikertorna

A XI. kerületi önkormányzati sport kft. munkatársai Németh Kata és Németh Nóra nyílt, és eszközt nem igénylő szabadtéri edzéseket tartott a nyár folyamán, június 8-tól augusztus 24-ig minden érdeklődőnek. A kicsiknek és nagyoknak is szóló, egyórás edzéseken bárki részt vehetett!

Antiszemitizmus ellenes darabbal indult a színházi szezon a B32-ben

A fiatal Adolf Hitler Bécsbe érkezik, ahol felvételizni szeretne a Képzőművészeti Egyetemre. Egy munkásszállón két zsidó emberrel lakik egy szobában. A George Tabori Mein Kampf (Harcom) című sötétségbe fúló groteszk komédiáját a Hardmadrosta társulat szeptember 7-én mutatta be a B32 Galéria és Kultúrtér színpadán az évad nyitányaként. A szereplők a darabban az antiszemitizmussal kapcsolatos kérdéseket feszegetik, és arról beszélgetnek, hogy mitől életveszélyes a szeretet.

Tiltakozás a Hilton terület feltöltése ellen

Madárhegyen már tíz éve mindenki tudja, hogy Hilton apartmanszálló fog épülni, azt viszont kevesen gondolták, hogy ilyen sokára, és ennyi bosszúságot okoz. A területen tíz évig egy kapavágás sem történt, másfél éve viszont fakivágásokkal és szabálytalanságokkal tarkított tereprendezésbe fogott a kivitelező. A helyiek már elfogadták, hogy beépül a környék, azt viszont nem, hogy a vállalkozó az eredeti talajszinthez képest 10 méter magasságban töltötte fel a területet a kiásott kb. 100 ezer köbméter földdel, ami jogszabályellenes. Keller Zsolt képviselő a Védegylettel és a lakókkal összefogva márciusban beadványt írt a Kormányhivatalnak, hogy azonnali hatállyal szüntesse meg az illegális tevékenységet és szállítsa el a földet. A féléves határidő lejárt, de a földkupacok csak még magasabbak lettek. A tiltakozók most újra a hivatalhoz fordulnak.

Sűrű kulturális ősz vár az újbudaiakra

Szeptemberben egymást érik a kulturális események Újbudán. Az egyik legnagyobb ezek közül a szeptember 17-i Bartók Feszt’ a Műegyetem rakparton . Az ARC plakát kiállításnak idén harmadik alkalommal ad helyet a Bikás Park. Lesz még Eleven Ősz és számos közösségi kulturális programsorozat.

Európában nálunk drágul a legjobban a kenyér

Veszélyben a mindennapi kenyerünk! A folyamatosan dráguló élelmiszerek közül a pékáruk viszik a prímet: év eleje óta 66%-kal kerül többe a kenyér, és sokak szerint ez csak a kezdet. Egy Bartók Béla úti kézműves pék elmesélte, hogyan alkot robbanóelegyet a gazdák taktikázása, az energiaár és az alapanyagár emelkedés.

Új kisteremmel bővül a Karinthy Színház

A Karinthy Márton örökség tükrében, mégis új ízekkel fűszerezett évadot indít szeptemberben a Karinthy Színház – jelentette be Berettyán Nándor. A művészeti igazgató a szezont ismertető sajtótájékoztató után lapunknak elmondta, a régebb óta játszott darabok mellett hat premiert mutatnak be, köztük a Nagymester címűt. Hozzátette, új kisteremmel bővül a színház.

Drágulnak a hitelek - NEGYEDÓRA

Vége az "ingyen ebédnek", az eddig 3-4 százalékos lakáshitelek után, beköszöntöttek a kétszámjegyű kamatok felé kacsintgató THM-ek - tájékoztatott interjúnkban Nagy László Nándor. A Money.hu elemzője szerint a lakosság az inflációs nyomás és a romló forint hatására is lekötetlenül parkoltatja a pénzét a bankokban, a hitelek viszont már reagáltak az alapkamat emelésre. A hitelkihelyezés is érezhetően csökken, hiszen amennyi hitelt ma kaphat egy átlagember, az legfeljebb egy jobb fővárosi garázsra elég.

Pokoli alkonyat a Gellért-hegyen

Alkonyatkor és pirkadatkor a Gellért-hegyen adta elő Dante Isteni színjátékát augusztusban Gyabronka József. Dante politikus alkat volt, a mai művészetnek is kötelessége, hogy megmutassa a jelen valóságát – hangsúlyozta a színész.

Elveszik az önkormányzatok beleszólási jogát az építkezésekbe - NEGYEDÓRA

Folytatja a kormány az önkormányzatok kiüresítését. Annak érdekében, hogy a kerületek semmilyen akadályt ne gördíthessenek a sok esetben kormányzatilag motivált beruházások, rozsdaövezeti beépítések elé, egy friss kormányrendelet elvonta az önkormányzatoktól a településképi véleményezés jogát, ami eddig akár meg is akadályozhatott egy adott építkezést. Dr. László Imre polgármester a részletekről tájékoztatott.

Oldalak