Újbuda
Tantermet avattak a Grosics suliban
Átadták az Albertfalvi Közösségi Ház felújított felső szintjét
A környék lakóinak régi vágya vált valóra november 9-én, amikor ünnepélyes keretek között birtokukba vehették a frissen festett, modernizált termekből és galériából álló emeletet.
Díjakkal jutalmazták a diáksport legjobbjait
"Vendégségben" az Újbuda Galériában
Székelyföld szülötte, Gyula plébánosa, Győr vértanú püspöke
Egyetemek Kupája - A nagy játékosbörze
November 30-án és december 1-jén újra egyetemek közötti kispályás focitornát rendeznek az Újbuda Sportcentrumban.
Elektrográfiák
Szentimrevárosi esték
TF esték folytatásaként indult programsorozat első előadására a Szent Margit Gimnáziumban november 7-én került sor. A bevezető előadás címe Civilek a pályán volt, majd ezt követte a Keresztény Társadalom és gazdaság témakörben Borberitz Pál és Csaba László előadása. A házigazda Rétvári Bence volt.
Gallydarálási időpontok és helyszínek
Az ősszel felhalmozódott faágakat, gallyakat az Újbuda Prizma munkatársai begyűjtik, ledarálják, hasznosítják.
Közösen rajzoltak a Kerület hetén
Megkoszorúzták a Gárdonyi szobrot
Újbudán innen, Cirmos utcán túl...
Márton-napi borfesztivál a Gellértben
2012. november 9. és 11. között Márton-napi borfesztivál lesz a Gellért Szállóban és a Gellért Gyógyfürdő aulájában.
A kommunizmus áldozataira emlékezett a Jobbik
November 4-én a kommunizmus áldozataira emlékezett a Jobbik a Petőfi hídnál lévő Memento emlékműnél. Beszédet mondott Novák Előd, a Jobbik alelnöke, Szilágyi György, a Jobbik budapesti elnöke, valamint Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke.