Újbuda
Egy áramvonalas versenyző Újbudáról
Az Év Irodaháza közönségdíj újabb jelöltje a BudaWest Irodaház, amely Dél-Budán, a Rétköz utca- Szurdok utca által határolt területen fekszik, a Budaörsi úthoz közel.
Kigyulladt egy BKV-busz
A busz hétfőn reggel gyulladt ki, a lángok az alváz felől csaptak fel - mondta a Hír24-nek Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Amikor a tűzoltók a XI. kerületi Karolina úton veszteglő járműhöz értek, utasok már nem voltak rajta, a sofőr pedig az áramtalanítást is elvégezte. Hogy mi okozta a tüzet, még vizsgálják – tette hozzá.
Folyamatos a takarítás
Reggelre az ország nagy részét beborította a hó, s a budapesti tömegközlekedésben is kisebb-nagyobb fennakadásokat okozott a havazás. Újbudán a Prizma Kft. folyamatosan végzi a hóeltakarítást és a síkosságmentesítést.
Európai kitüntetés a Szülők Házának
Budapesten a XI. kerületben működik, immár öt éve a Szülők Háza. Egy hely, ahol a gyerekek felhőtlenül játszhatnak, egy hely, ahol a szülők válaszokat kaphatnak kérdéseikre, s egy hely, amelyet komoly szakmai kitüntetésben részesített az Európai Unió.
"Én vagyok a szőlőtőke..."
Rendben zajlik az iskolai rendszerváltás
Megalakultak a járási hivatalok
Január 2. óta működik a járási hivatal a polgármesteri hivatal épületében, amely átveszi az államigazgatási feladatok egy részét; a legtöbb embert érintő okmányirodai ügyeket, de a gyámhivatal és a jegyzői gyámhatóság esetei is ide kerültek át.
Kultúrtőzsde a Prófétában
Elkészült a Magyar nyelvért emlékdíj rendelet
Egyházi vezetők koccintottak
Karácsonyfák sorsa
Szenteste még mindenki a díszekben és fényekben pompázó karácsonyfát csodálja, a varázslat azonban hamar elmúlik, január elejére többnyire csak zavaró és szúrós tereptárgyként gondolunk a kiszáradt szépségre. A Fővárosi Közterület-fenntartó abban segít, hogyan szabaduljunk meg fenyőfánktól.
Csökkenő rezsiköltségek
Február elején kaphatjuk meg először azokat a gáz, távfűtés, vagy áram számlákat, amelyeken már érzékelhető lesz a január 1-jétől bevezetett tíz százalékos energiaár-csökkentés.
Emléktábla a magyar lélek festőjének
Zökkenőmentes az iskolák állami átvétele
Valamennyi intézményünk úgy dolgozik tovább, mintha mi sem történt volna, hiszen a gyerekeknek ugyanazokat a feltételeket biztosítja mind az Önkormányzat, mind az állam, amit eddig biztosított. A polgármester úr felvállalta, hogy a 2012-13-as tanév végéig semmiféle olyan változás nem történik, amit érezni kellene a tanulóknak vagy a pedagógusoknak - fogalmazott Győrfiné Molnár Ilona a polgármesteri hivatal humánszolgálati igazgatója.