Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 19. csütörtök, Gyárfás

Újbuda

Egyetemi és Főiskolás Bajnokság  

Az egyetemi és főiskolás országos bajnokság BEAC-os versenyzői kiválóan teljesítettek a hétvégén: három arany, három ezüst, két bronzéremmel, két negyedik hellyel és számos kiváló egyéni szerepléssel fejeztük be a bajnokságot.

Közlekedési változások a Duna áradása miatt

2013. június 3-ától, hétfőtől a Duna magas vízállása miatt várhatóan a D11-es és D12-es hajók a Szent Gellért tér kikötőben nem kötnek ki. A D13-as hajók szombat óta nem állnak meg Óbudai-sziget kikötőnél. Az épülő Kossuth Lajos téri mélygarázs elárasztása miatt le van zárva a közúti forgalom előtt Pesten az id. Antall József rakpart a Margit híd és a Lánchíd között. A Duna áradása miatt életbe lépő közlekedési változásokról folyamatosan tájékoztatást adunk a következő napokban. 

Felszámolás alatt is értékesítik a Senior apartmanház ingatlanjait  

Az Újbuda Média korábban már foglalkozott a történtekkel, az Újbuda Újság 2012/9. számában (Felszámolás alatt a Senior Apartmanház tulajdonosa) című cikkében a következőket írtuk: a Fővárosi Törvényszék elrendelte a Szent Gellért Senior Apartmanházat tulajdonló, az elmúlt években kétmilliárdos tartozást felhalmozó, Újbuda Gyöngye Kft. felszámolását.

Sztárokkal léptek fel a weineres diákok  

nagybőgősök
A Weiner Leó Zeneiskola a Szent Imre Gimnázium dísztermében rendezte meg növendékeinek bemutatkozó koncertjét. A minden évben az iskola legjobbjait felvonultató nagyszabású előadás különlegességét az adta, hogy ezúttal a versenyművek a Budapesti Vonósok közreműködésével szólaltak meg, ami hatalmas megtiszteltetést jelentetett a fiatal tehetségeknek.

A kultúra jelene és jövője  

A hagyományosan a Szent Margit Gimnáziumban megtartott Szentimrevárosi esték beszélgetőest-sorozatának legutóbbi vendége Halász János kulturális államtitkár volt. A politikus a kulturális intézményrendszer átalakításának sikereiről számolt be.

Átadták Újbuda első közösségi kertjét  

Paradicsom, zöldborsó, cukkini, vagy eper ritkán terem panel lakótelepen, Újbudán azonban ez sem lehetetlen. Az önkormányzat Őrmezőn hozta létre a kerület első közösségi kertjét, a faládás parcellák gondozási jogát pedig pályázaton nyerhették el a lakótelepi családok.

Kiemelkedően teljesítettek az iskolai kórusok  

Idén is megrendezték a kerületben a komoly hagyományokkal rendelkező Újbudai Tavaszi Hangversenyt, amelyen minden évben általános és középiskolai kórusok mérik össze tudásukat. Az Újbudai Pedagógiai Intézet által szervezett kórustalálkozón 19 kórus és összesen 918 gyerek vett részt. A legjobb produkciók elismerésben részesültek.

Átszervezik a kerület közlekedését  

szakmai egyeztető fórum
A 4-es metró elindulásával átalakul a Móricz Zsigmond körtér és a centrum közlekedése - derült ki a kerületi főépítész által összehívott szakmai egyeztető fórumon.

Ahol "Lehet Mindig Pingpongozni"  

Új kisbolygó született a kortárs festészet végtelen galaxisában a több mint 100 alkotást bemutató F2Klub Nyitott Közösségi Tér ADHOC 3.0 kiállítással. A kissé céltalan, ám szerethetően naiv kiállítás a kortárs műgyűjtők és műkedvelők kötelező megállója lehet, hiszen több olyan kép is a falra került, amely iránt gyanús, hogy sokak érdeklődnek majd.

Nemzeti Összetartozás Napja (meghívó)  

Újbuda és határon túli magyar testvérvárosai: 2013. június 2. A Feneketlen tó mellett az Edömér utcánál. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Az időutazó gyermek  

kortárs táncműhely
A Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium kortárs táncműhelye május utolsó vasárnapján egy különleges előadással lépett újra színpadra.

Oldalak