Újbuda
Kiállta a füstpróbát az Etele téri végállomás
A 4-es metró Etele téri végállomásának hő-, és füstelvezetési próbáját tartotta meg a Swietelsky Magyarország. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei és tűzoltói jelenlétében megtartott próba sikeresen lezajlott, ezzel pedig befejeződött az összes állomás tesztelése. A füstpróba az állomásépítések végét jelzi, már zajlik a metró próbaüzeme.
Focipályát avattak a Bárdosban
A Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium sportnapján az MLSZ program támogatásával kialakított műfüves futballpályát adtak át. Az iskolában régóta nem volt elég hely a mindennapos testnevelésre, focizni is csak a töredezett udvari aszfalton tudtak a gyerekek. A labdarúgó szövetség egymás után adja át az országban az új iskolai pályákat.
Senki nem megy haza üres kézzel - az első száz jelentkező könyvet kap
A 25. Gazdagréti Halászléfőző verseny sok kerületi vállalkozót ihletett meg, közel harmincan döntöttek úgy, hogy felajánlanak valamit a nyerteseknek. Így elmondható, hogy máris rekordot döntött a rendezvény. Legalábbis, ami az ajándékokat illeti. A felajánlások értéke ugyanis meghaladta a másfél millió forintot.
A Távol-Keleten hódít a magyar testnevelési módszer
A szingapúri alapfokú iskolákban jó ideje magyar mentorok oktatják a hazai testnevelési gyakorlatot - erről tartott sajtótájékoztatót a Grosics Gyula Sport Általános Iskola igazgatója. Az utóbbi években a Dél-kelet ázsiai térségben olyannyira megnőtt az érdeklődés a magyar sportpedagógia iránt, hogy az államtitkárság a legjobban exportálható oktatásmódszertanként emlegeti azt.
Sportfesztivált rendeztek az időseknek
Találkozót tartott a Ciszterci Diákkör
3. TeSzedd! akció
A szombaton megrendezésre kerülő TeSzedd! akció keretén belül az Újbuda Prizma önkéntesei tisztítják meg a Kővirág sor 51. sz. alatti szelektív hulladékgyűjtő sziget környékét. Reggel 10 órától várják a kerület lakosait, hogy közösen tegyenek környezetükért. Zsákot és kesztyűt biztosítanak.
Székfoglaló gálaműsorral indult az évad a Karinty Színházban
Nagykorú lett a Fonó
Sajtótájékoztatót tartottak a Fonó Budai Zeneházban szeptember 10-én. A 18. születésnapját ünneplő intézmény a szeptembertől decemberig tartó művészeti projektjeire hívta fel a figyelmet. Az eseményen részt vett többek között Horváth László, a Fonó ügyvezető igazgatója, Kiss Ferenc, a Héttorony Fesztivál művészeti vezetője, Wayer Balázs a World Music Charts Europe szakmai zsűrijének tagja, és Szabó Attila a Csík zenekar képviseletében, valamit számtalan a Fónó fészkében felnövekedett művész.
Házhoz hozzák a szelektív hulladékgyűjtőket!
A Fővárosi Önkormányzat uniós támogatással 2013. március végén megkezdte Budapest teljes területén a házhozmenő szelektív hulladékgyűjtési rendszer bevezetését. Az edények kiszállításának pontos üteméről most márinterneten is napra készen, utcára lebontva tájékozódhatnak a kerületi lakosok.
Tanévet nyitott a Pedagógiai Intézet
A kerületben folyó oktató-nevelő munkát összefogó és támogató Újbudai Pedagógiai Intézet megtartotta hagyományos intézményi tanévnyitóját. Az eseményen elismerték a kimagaslóan teljesítő pedagógusokat, valamint szakmai előadásokat tartottak az iskolákban szeptembertől hatályba lépő változásokról.
Csapatépítő napot rendezett a Prizma
Reggeli torna, főzőverseny, foci és asztalitenisz. Ezekkel a programokkal telt a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Újbuda Prizma Kht. szabadidős napja. A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban minden évben megrendezett Prizma Nap legfőbb célja, hogy a hétköznapi robotolásból kiszakadva egy felhőtlen kirándulás keretében jobban megismerjék egymást dolgozók és vezetők.
Celebekkel motoroztak a petős gyerekek
Robusztus chopperek, városi robogók és gyors sportmotorok sorakoztak fel a minap a Pető Intézet parkolójában, hogy gazdáik az itt lakó mozgáskorlátozott és értelmi sérült gyerekeket egy felejthetetlen élménnyel ajándékozzák meg. Az intézetben többéves hagyomány, hogy önként jelentkező motorosok minden tanévkezdéskor elviszik egy körre a gyerekeket.
Közbeszerzések (17/2012/KBÖ)
17/2012/KBÖ "Móricz Zsigmond körtéri "Gomba" épületének kivitelezése" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai














