Karate: Hat aranyérmet hozott haza a Budai XI SE a Fudokan Európa-bajnokságról - fotók
Hat aranyérmet szereztek a Budai XI SE karatésai az októberi Fudokan Karate Európa-bajnokságon, az olaszországi Riminiben.
Hat aranyérmet szereztek a Budai XI SE karatésai az októberi Fudokan Karate Európa-bajnokságon, az olaszországi Riminiben.
Idén már harmadik alkalommal indította útjára a Fővárosi Önkormányzat a közösségi költségvetés tervezését, az előző kettőhöz hasonlóan egymilliárd forintos kerettel.
Befejeződött a Tétényi út–Andor utca, az Albert utca–Csurgói út, illetve a Fehérvári út–Mezőkövesd utca találkozásánál lévő területek zöldfelületi rehabilitációja.
Nagy Imre az a hős, mártír és forradalmi politikus, aki az elnyomó hatalommal szembeni döntésével a mindenkori magyar politika iránytűjeként szolgál - mondta László Imre, Újbuda polgármestere ünnepi beszédében, november 4-én, Nagy Imréné Égető Mária (1902–1978) emléktáblájának koszorúzásán.
Elkészült a Nagyszőlős utca melletti Harcos tér pihenőparkja. A szeptemberben megkezdett, 46 millió forintot meghaladó önkormányzati beruházás során a betonfelületeket felszedték, termőfölddel borították, majd gyepesítették a területet. A munkálatok során rendbehozták a járdát, elbontották a régi kerítést, ösvényt alakítottak ki a lakóövezet és a buszmegálló között, valamint esőkertet hoztak létre, amely képes felfogni a nagyobb csapadékmennyiséget, hogy aztán lassan szivárogtassa azt a talajba.
Rendhagyó fogadóórát tartott Újbuda polgármestere Gazdagréten, egy Rétköz utcai kávézóban. László Imre mostantól a szigorú hivatali környezetből kilépve a lakóhelyük közelében szeretne beszélgetni a kerületben élőkkel, hogy egy kötetlen beszélgetés során ismerje meg véleményüket, gondjaikat, és igényeiket. A kerület vezetője pár nappal később a Bartók Béla úti Mitzi bárban is együtt kávézott a helyiekkel.
Szigligeti utazásáról, Kertész Imrével kötött ismeretségéről mesélt egyebek között Spiró György író, költő a Mássalhangzó című beszélgetéssorozat vendégeként a B32 Galéria és Kultúrtérben. Szó volt még színi kritikusi munkásságáról, amelyet fiatalon, vidéken kezdett és a darabjaiban megfogalmazott káromkodásról. Az alkotót Gréczy Zsolt kérdezte. Felvételünk második része következik.
Elkészült a Mezőkövesd utcai kutyafuttató a közterület évtizedekig elhanyagolt szakaszán, az egykori illegális sitt- és szemétlerakó helyén. A kapukat beszerelték, a burkolatok elkészültek, a padok, hulladékgyűjtők telepítése megtörtént. A területre vetett fű megerősödésére azonban még várni kell, a futtató ezért egyelőre zárva van.
Összefogás a rászorulók érdekében – László Imre egy asztalhoz ültette a kerületi egyházak vezetőit, hogy a nekik nyújtott támogatásokról és az együttműködés lehetőségeiről egyeztessen velük.
November 11-én legalább 11% kedvezménnyel várja a kerületieket az ETELE plaza 19 üzlete. A következő boltokban vásárolhatnak kedvezményesen:
Kora délutántól estig tartottak a galériaséták Újbudán, az idén 20. alkalommal megrendezett magyar festészet napján. Az érdeklődők megismerkedhettek a Kelenhegyi úti művészház műtermével, megnézhettek Bartók Béla úti kiállítótermeket, és egy szabadtéri performanszt is megtekinthettek.
A Genesys OSC-Újbuda bejutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörébe, miután a görög Panioniosz elleni selejtező-visszavágón is győzni tudott.
A Budai Harcművész SE versenyzői közül Gergely Henrietta arany-, míg Gulicska Bence bronzéremmel zárta a szófiai Shinkyokushin Utánpótlás Európa-bajnokságot.
A karácsonyi fényeken is kénytelen spórolni idén Budapest vezetése. A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén döntés született egyebek között a kelenföldi P+R parkoló ügyében, emellett arról is, hogy összesen 80 millió forinttal támogatják fővárosi homlokzatok, illetve udvarok zöldítését.
– Nagy Imre az a hős, mártír és forradalmi politikus, aki az elnyomó hatalommal szembeni döntésével a mindenkori magyar politika iránytűjeként szolgál – mondta László Imre, Újbuda polgármestere november 4-én, Nagy Imréné Égető Mária (1902–1978) emléktáblájának koszorúzásán.