Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 24. kedd, Mátyás

Újbuda

Kelenföldi Városközpont: stopot rendelt el Újbuda  

Zajgátló övezet lehet a Budaörsi Repülőtér környékén, változtatási tilalom a Kelenföldi Városközpontra, az önkormányzat állja az ebédpénz drágulását – ezekről is döntés született a képviselő-testület szeptember 2-i rendkívüli ülésén.

Aszfalt helyett zöldfelület  

Három olyan helyszínen kezdődött meg a kerületben a zöldfelület-rehabilitáció, ahol régi, rossz, funkció nélküli burkolt felületek vannak. Ezeket elbontják, helyükön csak a közlekedési útvonalakat építik ki vízáteresztő burkolattal, a többi részen pedig zöldterületet alakítanak ki vegyes növénykiültetéssel, virágokkal, cserjékkel, néhány paddal. Az első ütemben a Tétényi út–Andor utca sarkán, a Fehérvári út–Mezőkövesd utca sarkához közeli területen, illetve az Albert utca–Csurgói út sarkánál bontják fel az aszfaltot és zöldítik be a tereket. Újbuda Önkormányzata az idei három helyszín után jövőre újabbakkal folytatja a programot.

Megújult a Törcsvár ovi  

Átadták a Törcsvár utcai óvoda régi épületének nyáron felújított belső tereit. A négy csoportszobában kicserélték a burkolatokat, a berendezéseket és a bútorokat. Az óvodában évek óta zajló fejlesztéseknek hála az elmúlt években új épületrésszel, tornateremmel, sószobával és számos új helyiséggel bővült a kerület egyik legszebb ovija.

Elvették a kerületek utolsó eszközét  

Egy friss kormányrendelet az önkormányzatok településképi véleményezési jogát az Országos Építészeti Tervtanács hatáskörébe helyezte át. Az építéshatósági jogkör megvonása után már csak ez a jog maradt az önkormányzatok kezében, amely korlátozott mértékben ugyan, de lehetőséget adott arra, hogy egy település nemet mondjon egy beruházásra. Az új rendelet értelmében a kerületeknek nem maradt beleszólásuk abba, hogy mi épüljön a területükön.

Buborékokra céloz az idei ARC  

Világ buborékjai, egyesüljetek! – ezzel a szlogennel hirdették meg a 22. ARC közérzeti plakátpályázatot, amelyre több mint nyolcszáz alkotó nevezett társadalmi problémákra és világjelenségekre reflektáló művekkel. Az ARC kiállításának harmadik esztendje ad otthont a Bikás park, az idein megjelentek az év olyan témái is, mint az ukrajnai háború, a rezsiemelés, a pedagógusok helyzete vagy az aszály.

Sűrű kulturális ősz vár az újbudaiakra

Szeptemberben egymást érik a kulturális események Újbudán. Az egyik legnagyobb ezek közül a szeptember 17-i Bartók Feszt’ a Műegyetem rakparton . Az ARC plakát kiállításnak idén harmadik alkalommal ad helyet a Bikás Park. Lesz még Eleven Ősz és számos közösségi kulturális programsorozat.

Európában nálunk drágul a legjobban a kenyér

Veszélyben a mindennapi kenyerünk! A folyamatosan dráguló élelmiszerek közül a pékáruk viszik a prímet: év eleje óta 66%-kal kerül többe a kenyér, és sokak szerint ez csak a kezdet. Egy Bartók Béla úti kézműves pék elmesélte, hogyan alkot robbanóelegyet a gazdák taktikázása, az energiaár és az alapanyagár emelkedés.

Új kisteremmel bővül a Karinthy Színház

A Karinthy Márton örökség tükrében, mégis új ízekkel fűszerezett évadot indít szeptemberben a Karinthy Színház – jelentette be Berettyán Nándor. A művészeti igazgató a szezont ismertető sajtótájékoztató után lapunknak elmondta, a régebb óta játszott darabok mellett hat premiert mutatnak be, köztük a Nagymester címűt. Hozzátette, új kisteremmel bővül a színház.

Drágulnak a hitelek - NEGYEDÓRA

Vége az "ingyen ebédnek", az eddig 3-4 százalékos lakáshitelek után, beköszöntöttek a kétszámjegyű kamatok felé kacsintgató THM-ek - tájékoztatott interjúnkban Nagy László Nándor. A Money.hu elemzője szerint a lakosság az inflációs nyomás és a romló forint hatására is lekötetlenül parkoltatja a pénzét a bankokban, a hitelek viszont már reagáltak az alapkamat emelésre. A hitelkihelyezés is érezhetően csökken, hiszen amennyi hitelt ma kaphat egy átlagember, az legfeljebb egy jobb fővárosi garázsra elég.

Pokoli alkonyat a Gellért-hegyen

Alkonyatkor és pirkadatkor a Gellért-hegyen adta elő Dante Isteni színjátékát augusztusban Gyabronka József. Dante politikus alkat volt, a mai művészetnek is kötelessége, hogy megmutassa a jelen valóságát – hangsúlyozta a színész.

Elveszik az önkormányzatok beleszólási jogát az építkezésekbe - NEGYEDÓRA

Folytatja a kormány az önkormányzatok kiüresítését. Annak érdekében, hogy a kerületek semmilyen akadályt ne gördíthessenek a sok esetben kormányzatilag motivált beruházások, rozsdaövezeti beépítések elé, egy friss kormányrendelet elvonta az önkormányzatoktól a településképi véleményezés jogát, ami eddig akár meg is akadályozhatott egy adott építkezést. Dr. László Imre polgármester a részletekről tájékoztatott.

Döntések a rendkívüli testületi ülésen

Újbuda Önkormányzatának képviselőtestülete szeptember 2-án rendkívüli ülést tartott. A testület a közétkeztetés plusz költségeinek átvállalásáról, a zajterheléssel járó repülés szabályozásáról és népszavazási kérdésekről is döntött.

Házhoz menő adománygyűjtést indít a Cseriti

Házhozmenő adománygyűjtést indít a Cseriti adománybolt hálózat. Az őszi lomtalanításra időzített akció során az üzlet munkatársai előzetes egyeztetés alapján elszállítják a lakosság feleslegessé vált, de jó állapotú tárgyait, amiket aztán két újbudai üzletükben értékesítenek a piaci ár alatt. Az akció célja, hogy a kidobásra ítélt tárgyak a szemétté válás helyett körforgásban maradjanak. A Cseriti a lomtalanítás után állandó szolgáltatásként vezeti be a programot.

Az allergia valódi természete - EGÉSZSÉGÜNKRE

Bár sokan egész évben szenvednek tőle, most indul be csak igazán az allergia szezon. A Parlagfű félék augusztustól akár egészen novemberig okoznak kínzó szénanáthát, de az év szinte minden hónapjára jut olyan termés, ami iritálja az arra hajlamosak immunrendszerét. Az allergia népbetegség, számos fajtája alakulhat ki ételekre növények pollenjeire, atkákra, vegyszerekre, egyszóval szinte bármilyen anyagra. A Szent Kristóf Szakrendelő Gyermek fül-orr gégészeti rendelőjében dolgozó allergológus szerint rengeteg tévhit kering az allergiával kapcsolatban. Az egyik ilyen tévhit, hogy csak úgy, magától alakul ki a betegség.

Oldalak