Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Közösségi kert épült Kelenföldön  
 

Közösségi kert épült Kelenföldön

A kelenföldi lakótelepen adták át Újbuda második közösségi kertjét. Az önkormányzat egy évvel ezelőtt Őrmezőn hozta létre az elsőt, a faládás ágyások gondozási jogáért a lakótelepi családoknak ezúttal is pályázniuk kellett, majd kisorsolták a szerencséseket.

Latin utcabált rendezett az Allee  

Latin utcabált rendezett az Allee

A riói karneválból kaphattak ízelítőt, akik a múlt héten résztvettek az Allee bevásárlóközpont melletti Kőrösy József sétány utcabálján.

Esélyegyenlőségi program a Mechatronikai Szakközépben  

Esélyegyenlőségi program a Mechatronikai Szakközépben

A Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány (DEA) a Hátrányos Helyzetűek Oktatása (H2O) nevű programot mutatta be a Mechatronikai Szakközépiskolában, ahol hamarosan bevezetik e sikeres módszertant. A konferencián jelen voltak a program legnagyobb támogatói, a Vodafone, a GE és a Kürt Zrt. vezetői is.

Itt a nyár, jönnek a NAV-ellenőrök  

Itt a nyár, jönnek a NAV-ellenőrök

A NAV nyári ellenőrzéseinek célpontjai között vannak az e-kereskedelemben dolgozók, a szépészeti szolgáltatók, a strandok területén működő szolgáltatók, valamint a vendéglátósok és a taxisok is.

Cseh Tamás-napra készül Újbuda  

Cseh Tamás-napra készül Újbuda

Cseh Tamás-napot rendez szeptember első hétvégéjén Újbuda önkormányzata és a Kulturális Tizenegy Egyesület. Az eseményen koncertekkel, kiállításokkal emlékeznek a sokáig a kerületben élő művészre – derül ki a Magyar Nemzetben bemutatott programból.

Dél-Budán is irtják a szúnyogokat  

Dél-Budán is irtják a szúnyogokat

Országszerte, így Budapesten is irtják a szúnyogokat a héten. A légi és földi akciók időpontja az időjárástól függően változhat.

Vigyázz, kész, gurulj!  

Vigyázz, kész, gurulj!

Vigyázz, kész, gurulj! Babakocsis Sétanap Újbudán – babakocsis és kerekesszékes menet tesztelte Újbuda járdáit.

Nyári menetrendben járnak a vonatok  

 Nyári menetrendben járnak a vonatok

A nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok június 21. óta, főleg a balatoni utasforgalom érdekében. A nyári hónapokban több mint egymillióan választják a Balatonhoz vezető és az a körüli vasútvonalak vonatait.

Nyitva lesznek a múzeumok Szent Iván éjszakáján  

Nyitva lesznek a múzeumok Szent Iván éjszakáján

Több mint 4000 program csaknem 500 múzeumban, kiállítóhelyen várja a látogatókat június 21-én, a legrövidebb nyári éjszakán. Szent Iván éjjelén este 6 és hajnali 2 óra között országszerte tartanak eseményeket, Budapesten szinte minden múzeum megnyílik erre az időpontra. Újbudán egyebek mellet a Gellért szálló, a BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (OMIKK) és a Molnár-C. Pál Műterem Múzeum is nyitva lesz. Tavaly 356 ezren vettek részt a Múzeumok éjszakája rendezvényein.

Még több vonaton lehet ingyen netezni  

Még több vonaton lehet ingyen netezni

Hamarosan újabb vonalakon és vonatokon teszi lehetővé az ingyenes internetelérést a MÁV-START Zrt. A vasúttársaság tavaly indított szolgáltatása népszerű az utasok körében, eddig ötmillió csatlakozás volt a világhálóra az elmúlt egy évben. Várhatóan nyár végére bővül a MÁV internet szolgáltatása.

Nem kell nyomtatott jegy a volánbuszokra  

Nem kell nyomtatott jegy a volánbuszokra

Mobil készüléken is felmutatható a menetjegy a Volánbusz Zrt. járatain. A társaság fejlesztette a belföldi és a nemzetközi internetes menetjegy- értékesítési felületeit, ezáltal a korszerűsítésnek köszönhetően a belföldi járatokon már mobil készüléken is felmutatható a menetjegy.

Hatvanöt éves a Légvédelmi Parancsnokság  

Hatvanöt éves a Légvédelmi Parancsnokság

Emléktáblát avattak az Országos Légvédelmi Parancsnokság megalakulásának hatvanötödik évfordulója tiszteletére június 17-én. A Schweidel utcai koszorúzáson a honvédelem és a kerület képviselői vettek részt.

Ötven év felettiekre is gondol Újbuda  

Az ötven év felettieket segíti az önkormányzat új programja. A júliusban induló projekt egyebek mellett önmenedzselésben, informatikai ismereteik bővítésében és nyelvtudásuk fejlesztésében is segíti a szeniorokat azért, hogy a korosztály versenyképes maradhasson a munkaerőpiacon.

Oldalak