Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Minden, amit a CSOK-ról tudni lehet  

A tavaly július 1-jével bevezetett egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) január 1-jétől még kedvezőbb feltételekkel igényelhető: az új lakást építő vagy vásárló két- vagy többgyermekes családok esetében jelentősen emelkedik a támogatás mértéke, valamint a támogatási rendszer is egyszerűbbé, áttekinthetőbbé válik. Ennek részleteit a csalad.hu portál ismerteti.

Februártól újabb foglalkoztatást segítő programok indulnak  

Újabb foglalkoztatást segítő kormányzati programok indulnak 2016 első felében. Tervek között szerepel a gyakornoki program kibővítése a szakképzettséggel rendelkező pályakezdők támogatása érdekében, valamint a rugalmas foglalkoztatási formák és munkaszervezési módok bevezetése is.

Bisztritsányi most lesz igazán válogatott  

Január 10-én kezdődik a belgrádi olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokság. Az OSC 28 éves kapusa és három mezőnyjátékos bekerült a versenyre utazó csapatba. Bisztritsányi Dávidnak ez lesz élete első felnőtt világversenye, de már kétszer nyert Universiadét, és már junior világbajnok is volt – áll a vlv interjújában.

Ismét a legrangosabb világzenei toplistán egy Fonó-kiadvány  

Januárban a Buda Folk Band, Fonó gondozásában megjelent Saját gyűjtés című albuma került a World Music Charts (WMCE), a világ legrangosabb világzenei listájába. A zenekar egyből a 13. helyen áll 24 ország 50 világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján.

Kedden ónos esőre figyelmeztet az OMSZ  

Két megyére másod-, két másikra pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ónos eső veszélye miatt keddre a meteorológiai szolgálat. Emellett többfelé további havazás is várható.

Havazás: káosszal együtt érkezett a tél  

Több megyére riasztást adott ki hóesés miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Országszerte téliesek az útviszonyok, ennek megfelelően van ahol kamionok akadtak el, máshol lelassult a forgalom. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közösségi oldalán adta hírül, hogy a fővárosban folyamatosan esik a hó, mindenhol lelassult a közúti forgalom, járatai ezért megnövekedett menetidővel közlekednek.

Egyirányúsították a budai alsó rakpartot Óbudánál  

Január 4-től előreláthatóan április 30-áig tart a 2013-as árvíz során megsérült támfal újjáépítése a III. kerületi Slachta Margit rakpart Árpád híd környéki szakaszán. Az érintett részen a támfal melletti forgalmi sávot lezárják, így a fenti időszakban észak felé egyirányú az alsó rakpart. Újbuda irányába a Margit hídnál és a Halász utcánál lehet lehajtani.

Tűzoltók a Mikulásgyárban  

„Ahol a fájdalom, ott a tűzoltó” hirdette a római kori tűzoltók jelmondata, ehhez szerettük volna hozzátenni, hogy akkor is ott van a tűzoltó, amikor segítségével örömet okozhat embertársainak - írta közleményében a Dél-budai Katasztrófavédelem.

Karácsonyi és év végi változások a vonatközlekedésben  

Karácsonykor és szilveszterkor a MÁV és a Volán-társaságok járatai ünnepi menetrend szerint szállítják az utasokat. A menetjegyeket érdemes interneten keresztül vagy a jegyautomatáknál megváltani – hívja fel a figyelmet a MÁV, amely a frekventált vonalakon több kocsival indítja az InterCity vonatait.

Délben zárnak a boltok december 24-én  

Változik a korábban megszokott karácsonyi bevásárlás rendje, az új nyitva tartási szabályok szerint december 24-én, csütörtökön legkésőbb 12-kor kötelesek bezárni a boltok, áruházak - hívta fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

Közlekedési rend az ünnepek idején  

Idén is folyamatos lesz a közösségi közlekedés ünnepek idején – állítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). December 21-22-23-án iskolaszünetben érvényes menetrendet kell figyelni, 24-én 15–16 órától pedig már csak éjszakai buszok járnak a városban.

Placid atyát köszöntötte a Szent Imre templom közössége  

Misével köszöntötte Olaffson Placid atyát 99-ik születésnapja alkalmából az újbudai Szent Imre templom közössége. A karácsonyi és születésnapi szertartással egybekötött ceremónián a felekezet zenekarral és kórussal kísért koncertet hallgatott, majd megtekintette a fiatal művészek által a templom mellett felépített Betlehemes szoborcsoportot.

Új Esélyegyenlőségi Programja van a kerületnek  

Januártól újabb öt évre szóló Esélyegyenlőségi Program segíti az újbudaiakat. A 2016-tól érvényes programról az év utolsó testületi ülésén, december 17-én döntött a képviselő-testület.

A mezei tücsök lett a 2016 rovara  

A Gryllus campestris, azaz a mezei tücsök nyerte meg a Magyar Természettudományi Múzeum blogján kiírt internetes szavazást, amelyen arról dönthettek a voksolók, hogy 2016-ban melyik bogárfaj kapjon kitüntetett figyelmet.

Mozgóképes kérdésekkel bővül a KRESZ-vizsga  

A közlekedési szituációk élethűbb megjelenítése érdekében mozgóképes kérdésekkel bővül 2016 januárjától minden kategóriában a KRESZ-vizsga - állítja a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH).

Oldalak